Haladás: Hrepka aláírt, az MTK ellen a kezdőben kap helyet

Vágólapra másolva!
2014.02.21. 12:55
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás a hivatalos honlapján jelentette be, hogy az idény végéig szóló szerződést kötött a háromszoros válogatott Hrepka Ádámmal, aki az MTK elleni jövő hétvégi bajnokin már a kezdőcsapatban kap helyet. A 26 esztendős támadó elmondta, a beilleszkedéssel biztosan nem lesz gondja, hiszen személyesen vagy a pályán már szinte minden szombathelyi játékossal találkozott.

Péntek délelőtt sajtótájékoztatót tartottak a Szombathelyi Haladás székházában, ahol aláírta a tavaszi félévre szóló szerződését a háromszoros válogatott támadó, Hrepka Ádám. Az új igazolást Marton Zsolt sportért felelős alpolgármester mutatta be a média képviselőinek, és elmondta, hogy a 26 éves csatár kipihenve és reményekkel telve várja a tavaszi idényt, amely során nem más az elvárás vele szemben, mint hogy minél többször zörgesse meg az ellenfelek hálóját.

Ezt követően a zöld-fehérek vezetőedzője, Artner Tamás szólalt fel. A szakember először megköszönte az önkormányzatnak a törökországi edzőtáborozást, majd a szombathelyi együttes legfrissebb igazolásáról is szót ejtett.

Három posztra szerettünk volna játékost igazolni a télen. Fontos volt, hogy egy kapust szerződtessünk, hiszen Mursits Roland az egész szezonra kiesett, így érkezett Gyűrű László. A másik hiányposzt a belső védő volt, hiszen nem tudtuk, hogy Guzmics távozik-e, valamint Devecseri rengeteget bajlódott sérüléssel, alig tudott edzeni a felkészülés alatt. Úgy érzem, Dvorschák Gábor személyében kiváló védőt hoztunk. Egy támadó igazolása pedig évek óta égetően fontos kérdés a csapatban, és bízom benne, hogy Hrepka Ádám a segítségünkre lehet. Személyesen még nem ismertem Ádámot, de a pályafutását végig nyomon követtem. Nagyon fiatalon bemutatkozott az MTK-ban és a válogatottban is, Németh Krisztiánnal együtt az egyik legnagyobb magyar tehetségnek lett kikiáltva. Garami Józseffel is beszélgettem már többször róla, és ő is csak jókat tudott mondani Ádámról. Úgy gondolom, hogy a csapat is várta már az érkezését, hiszen egy játékos igazolása mindig új impulzusokat hozhat az együttes életébe” – mondta Artner Tamás.

„Az ősszel Radó és Halmosi rúgta a góljaink nagy részét, remélem, hogy Ádám is csatlakozik melléjük a tavasszal. A szakmai stáb dolga lesz, hogy megfelelően beépítsük a gárdába. Úgy érzem, hogy az ellenfelek az ősz végére kicsit kiismertek minket, és ahhoz, hogy ezen tudjunk változtatni, nagy szerepet szánok az új igazolásunknak. Ádámra centerposzton számítok, és nem várok tőle sokat, csak amit általában egy csatártól: legyen agresszív, gyors, technikás, tartsa meg a labdát és rúgjon gólokat. Ádám a kilences mezben fog játszani, és azért azt mindenki tudja, hogy a legnagyobb játékosok a kilences és a tízes számot viselték a mezükön, gondolok Di Stéfanóra vagy éppen a személyes kedvencemre, a fenomén Ronaldóra. A jövő hétvégi, MTK elleni bajnokin már mindenképp a kezdőcsapatban számítok Hrepka Ádámra” – tette hozzá a Haladás vezetőedzője.

Hrepka Ádám ezután aláírta a tavaszi szezonra szóló szerződését, amelyben nincs opció a jövőt illetően. A támadó a haladasfc.nyugat.hu érdeklődésére elmondta, hogy az első pillanattól kezdve érezte, Artner Tamás számít rá, és ez nagyban befolyásolta a döntését.

„A Haladás korán megkeresett, de vártam a külföldi lehetőséget, ami mindig benne volt a levegőben, de aztán valamilyen oknál fogva mégsem jött össze – kezdte Hrepka. – Itthon pedig nemsokára kezdődik a bajnokság, és nem akartam tovább várni, mindenképpen szerettem volna aláírni. A Haladás olyan csapat, amely a támadófutballt képviseli. A tabellán is előkelő helyen áll, és igazából még bárhová odaérhetünk. Úgy éreztem, hogy Artner Tamás tényleg számít rám, és ez is nagyban befolyásolta a döntésemet.”

Az Izraelből hazatérő csatár elárulta, hogy a beilleszkedéssel biztosan nem lesz gondja, hiszen rengeteg játékost ismer a Haladásból, sőt olyan is van, akit a barátjának mondhat.

„Nagy Gábort még az MTK-s korszakból ismerem, és nyugodtan mondhatom, hogy barátok vagyunk – vélekedett a csatár. – Guzmics Ricsivel az utánpótlás-válogatottakban játszottunk együtt, de igazából szerintem senkinek nem kell bemutatni a másikat, hiszen a pályán szinte mindenkivel találkoztunk már, szóval egyáltalán nem ismeretlen közegbe érkezem.”

Hrepka hozzátette, semmivel nem tartja gyengébb csapatnak a Haladást a DVTK-nál és a Ferencvárosnál, éppen ezért még a dobogóra is odaérhet új együttesével.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Dvorschák Gábor (szabadon igazolható, legutóbb Carl Zeiss Jena – Németország), Gyűrű László (szabadon igazolható, legutóbb Nagymegyer – MSK Vel'ky Meder – Szlovákia), Hrepka Ádám (szabadon igazolható, legutóbb Bnei Jehuda – Izrael)
Távozott/távozhat: Andorka Péter (Gyirmót FC Győr), Czafit Richárd (körmendi kölcsön után Balatonfüred – kölcsönbe), Jagodics Bence (Lombard Pápa), Kulcsár Kornél (zalaegerszegi kölcsön után Lombard Pápa – kölcsönbe), Rajos Gábor (FC Ajka), Ugrai Roland (Ferencváros)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik