DVTK: „Eddig munka volt, jöhet egy kis frissítés” - Szivics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.09. 19:14
Ahogy arról beszámoltunk, kétgólos vereséget szenvedett a DVTK NB I-es labdarúgócsapata a kínai Hangcsu Greentown együttesétől a Törökországban lejátszott felkészülési mérkőzésen.
„Az elején sem volt különbség a két csapat közt, de kaptunk két gólt, a második félidőben pedig uraltuk a mérkőzést, de a kapura nem voltunk igazán veszélyesek. Az egyforma terhelés miatt most elsősorban azok a játékosok kezdtek, akik pénteken csereként álltak be, és azok voltak a cserék, akik a múltkor kezdtek. Eddig csak a minél több munkáról szóltak a napok, innentől jöhet egy kis frissítés is, kedden már nem az egyforma terhelés, hanem a kezdőcsapat megtalálása lesz a cél. A hátra lévő két találkozó lesz az igazán értékmérő” – mondta a 2–0-ra elveszített mérkőzés után a klub hivatalos honlapjának Szivics Tomiszlav vezetőedző.
Legfrissebb hírek

Egy új szerzemény gólt lőtt, de a ZTE kikapott az Ajkától

Labdarúgó NB I
15 órája

Az MTK a Honvédtól jött támadó vezérletével fordított a Vasas ellen

Labdarúgó NB I
17 órája

A Fluminense támadója és Haidara is pályára léphet a ZTE-ben

Labdarúgó NB I
19 órája

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 08:57

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Kikapott az ETO, DAC–Csíkszereda döntő lesz a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:42

Győzelemmel vette vissza régi nevét a Honvéd a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 19:38

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12
Ezek is érdekelhetik