FTC: Besicért német és holland ajánlat érkezik hamarosan

2013.12.28. 13:41
null
Az FTC bosnyák védője a magyarnál erősebb bajnokságba vágyik (Fotó: Havran Zoltán)
A Ferencváros futballistája, Muhamed Besic elmondta, hogy hamarosan holland és német kluboktól érkezik ajánlat érte.

 

„Az a nagy vágyam, hogy egy erősebb bajnokságban szerepeljek, hogy felkeltsem a szövetségi kapitány érdeklődését. Szeretek az utánpótlás-válogatottban szerepelni, de az a vágyam, hogy a felnőttcsapatba kerüljek, s hogy ott lehessek a brazíliai világbajnokságon” – idézi az infolive.ba Besicet.

A bosnyák védő a Berlinben adott interjúban elmondta, hogy több csapat is érdeklődik iránta.

„Ezek az együttesek felvették a kapcsolatot a Ferencvárossal, és érdeklődtek irántam, de hivatalos ajánlat még nem érkezett. A probléma az, hogy nem játszom a nagyválogatottban, ez pedig fontos lenne az angliai szerződésemhez.”

Mint ismert, korábban a Fulham és a Tottenham érdeklődéséről lehetett hallani Besiccsel kapcsolatban. Angliában pedig a nem Európai Unióból érkező játékosok munkavállalási engedélyét válogatottbeli szerepléshez kötik. Éppen ezért egyáltalán nem biztos, hogy Besic a szigetországban folytatja.

„A következő hét-tíz napban hivatalos ajánlat érkezhet a Ferencvároshoz német és holland kluboktól. Persze minden a jelenlegi csapatomtól függ, amelynél nagyon jó szerződésem van – tette hozzá Besic.

A bosnyák védő az interjúban még elmondta, hogy nem az előzetes várakozások szerint alakult a szezon a Ferencváros számára. Ugyanis a zöld-fehérek 13 fordulóval a bajnokság vége előtt tíz ponttal vannak lemaradva a listavezető DVSC mögött.

Legfrissebb hírek

Háromgólos FTC-győzelem az Újpest ellen a női labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
14 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
21 órája

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
Tegnap, 16:45

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:48

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:47

Megvan, mikor játszik az FTC az ETO és a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:48

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
Tegnap, 7:33
Ezek is érdekelhetik