Videoton: Nem okozhat gondot pár nap alatt két meccs - Tóth

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.01. 19:43
Tóth Balázs, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton csapatkapitánya szerint nem okozhat gondot, hogy rövid időn belül két nehéz mérkőzést is kell játszaniuk, ugyanis jó erőben vannak, de nehéz mérkőzésre számít a Kaposvár ellen is.

„Szerettük volna, ha a hétközi kupamérkőzésünk a rendes játékidőben eldől, de a labdarúgás nem kívánságműsor. A Békéscsaba komoly ellenállást tanúsított, mi pedig túlórára kényszerültünk, de végül sikerült elérni a célunkat, és kiharcoltuk a továbbjutást. Nincsen sok időnk, hiszen szombaton már újabb idegenbeli találkozó vár ránk. Úgy gondolom, a Kaposvár erősebb csapat annál, mint amit a tabellán elfoglalt pillanatnyi helyezésük mutat, így biztos, hogy nem vár ránk könnyű mérkőzés. Csütörtökön és pénteken is volt edzésünk, és a szakmai stáb mindent megtett azért, hogy mi szombat délutánra ismét százszázalékos formába kerüljünk. Jó erőnlétben vagyunk, úgyhogy véleményem szerint nem okozhat gondot nekünk az, hogy két nehéz meccset játszunk néhány nap leforgása alatt. Azt pedig mondanom sem kell, hogy a célunk a három bajnoki pont megszerzése lesz ezúttal is” – nyilatkozta Tóth Balázs a vidi.hu-nak.Tóth Balázs a vidi.hu-nak.

LABDARÚGÓ NB I, 13. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
November 1., péntek
19.00 Lombard Pápa–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano (Tv: Duna) Farkas Ádám
November 2., szombat
14.00 Diósgyőri VTK–Ferencváros (Tv: Duna) Andó-Szabó Sándor
16.00 Mezőkövesd–Pécsi MFC
Bognár Tamás
16.00 Kaposvári Rákóczi–Videoton (Tv: Sport1) Németh Ádám
18.00
Puskás Akadémia FC–MTK (Tv: Sport1) Erdős József
20.00
MVM Paks–Szombathelyi Haladás (Tv: Sport1)Kassai Viktor
November 3., vasárnap
16.30 Újpest–DVSC (Tv: M1) Vad II István
18.30
Budapest Honvéd–Győri ETO FC (Tv: Sport2)
Solymosi Péter
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek

Körmenden szenvedte el idénybeli második vereségét a Falco

Kosárlabda
23 órája

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A Videoton ellen is kétgólos hátrányból felállva szerzett pontot hazai pályán a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 14:54

Szerződést hosszabbított saját nevelésű játékosával a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.11.26. 22:20

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52

Kapufákig ugyan eljutottak a fehérváriak, de a gólok elmaradtak a Szentlőrinc ellen

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 15:52

Boér Gábor elmondta, miért kellett távoznia a Videotontól

Labdarúgó NB II
2025.11.22. 20:49

Sima MÁV Előre-siker a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2025.11.22. 20:33
Ezek is érdekelhetik