Ligakupa: Felemelő érzés volt a Vidiben játszani - Orbán Gáspár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.23. 11:03
Orbán Gáspár a Videoton szerdai, Dunaújváros elleni Ligakupa-mérkőzésén mutatkozott be a fehérváriak első csapatában. A 21 éves labdarúgó ezzel kapcsolatban nyilatkozott klubja honlapjának.

„Úgy érzem, sikerült jól felkészülnöm a Ligakupa-meccsre – mondta a vidi.hu-nak Orbán Gáspár. – Miután megtudtam, hogy szerepelek a keretben, természetesen végig úgy készültem, hogy akár be is mutatkozhatok a nagy Vidiben. Végül, hála Istennek, így is történt, és ez felemelő érzés volt. A 80. percben léptem pályára. Ekkor már három nullára vezettünk, és az ellenfél tíz emberrel játszott. Miután eldőlt a meccs, az iram már nem volt nagyobb, mint amihez korábban hozzászoktam, akár az NB II-ben, akár idén az NB III-as bajnokságban. Az elmúlt időszakban a Honvéd II, a Soroksár és a Szekszárd ellen is nagy iramú bajnokit játszottunk az NB III-ban, és ezeket követően a Ligakupa-meccs irama nem volt annyira szokatlan számomra. A keret minden tagja nagyon sokat segített a beilleszkedésben, és úgy érzem, tisztességgel el tudtam végezni a feladatot, amit rám bíztak. A meccset követő napon is együtt készülhettem az első csapat keretével, ami szintén nagyszerű volt.”vidi.hu-nak Orbán Gáspár. – Miután megtudtam, hogy szerepelek a keretben, természetesen végig úgy készültem, hogy akár be is mutatkozhatok a nagy Vidiben. Végül, hála Istennek, így is történt, és ez felemelő érzés volt. A 80. percben léptem pályára. Ekkor már három nullára vezettünk, és az ellenfél tíz emberrel játszott. Miután eldőlt a meccs, az iram már nem volt nagyobb, mint amihez korábban hozzászoktam, akár az NB II-ben, akár idén az NB III-as bajnokságban. Az elmúlt időszakban a Honvéd II, a Soroksár és a Szekszárd ellen is nagy iramú bajnokit játszottunk az NB III-ban, és ezeket követően a Ligakupa-meccs irama nem volt annyira szokatlan számomra. A keret minden tagja nagyon sokat segített a beilleszkedésben, és úgy érzem, tisztességgel el tudtam végezni a feladatot, amit rám bíztak. A meccset követő napon is együtt készülhettem az első csapat keretével, ami szintén nagyszerű volt.”

Legfrissebb hírek

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

A Chelsea vár Szoboszlaiékra a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:47

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 10:27

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 17:06