FTC: Leonardo visszatérhet, Buzsáky kidőlt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.12. 09:12
null
Leonardo (jobbra) már alig várja, hogy újra pályára léphessen (Fotó: Mirkó István)
A szerdai, Tatabánya elleni Ligakupa-mérkőzésen visszatérhet a pályára Leonardo: az elmúlt szezon végén Győrben bokatörést szenvedő brazil légiós hét hónapot követően kaphat újra szerepet a Ferencvárosban.

„Immár semmi fájdalma nincs, a lába tökéletes állapotban van – adott helyzetjelentést Georgi Attila, a brazil csatár menedzsere. – Két-három hete már a csapattal tréningezik, minden gyakorlatot teljes intenzitással végez el, és a kétkapus játékokban sem húzza vissza a lábát egyetlen helyzetben sem. Mindenki bizakodó a visszatérését illetően."

Nem szeretnék elkapkodni az újbóli játékát, hiszen mégiscsak egy rutinos labdarúgóról van szó, nem pedig egy, a pályája elején járó tinédzserről. Úgy tudjuk, a Ricardo Moniz vezette szakmai stáb már a Haladás elleni bajnoki előtt is latolgatta, hogy a brazilt leültetik a kispadra, végül nem tették meg. A szerdai Ligakupa-mérkőzésen viszont már alighanem pályára lép.

„Magam is így hallottam... – erősítette meg az információt Georgi Attila. – Végül is teljesen egészséges, és a Tatabánya elleni hétközi találkozó ideális alkalom a visszatérésére. Sokat beszélgettem Leonardóval az utóbbi időben, hihetetlenül hiányzik neki a játék. Alig várja, hogy újra a pályán lehessen. És amit mindig örömmel újságol, a sérülése mostanra valóban teljesen a múlté."

Könnyen lehet, hogy míg Leonardo visszatér, egy másik játékost kénytelen lesz nélkülözni Moniz a közeljövőben. Buzsáky Ákos a Haladás elleni (0–3) vasárnapi bajnoki 67. percben állt be csereként, de balszerencséjére a 82. percben kényszerűségből már el is kellett hagynia a játékteret. A sérülés mellett további csapás volt a zöld-fehérek számára, hogy a szakmai stáb addigra már hármat cserélt, azaz a harmincegy esztendős futballista helyére már nem tudtak másvalakit beküldeni a gyepre. A vizsgálatok megállapították, Buzsáky Ákos combizma húzódott meg, ám hogy néhány napot, esetleg heteket kell-e kihagynia, az csak kedden vagy szerdán derül ki.

Legfrissebb hírek

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10

A csatár nem utazik a Ferencváros edzőtáborába, klubot válthat – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:44

Nemzeti Sport Gála: megjósolhatatlan, ki fut be a csapatoknál

Egyéb csapat
2026.01.08. 09:44

Válság a Fener védelmében: rutintalan saját nevelés lesz Milan Skriniar párja a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.27. 12:19

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

A skótok szerint Robbie Keane a Celtic-kispad egyik várományosa – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.10.28. 17:21

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
2025.10.23. 07:40

Őrült hajrá és döntetlen a Ferencváros és a Paks rangadóján

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 18:30
Ezek is érdekelhetik