Rekordsebességgel épül az új FTC-stadion

MTI MTIMTI MTI
2013.10.03. 14:07
null
Alakul ez - jó ütemben halad a stadionépítés (Fotó: Mirkó István)
Fürjes Balázs, a budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos szerint rekordsebességgel épül a Ferencváros labdarúgócsapatának új stadionja.

„Ilyen gyorsan, ekkora stadion talán Európában sem épült fel. Az építkezés az ütemterv előtt jár, azaz a 2014–15-ös szezont biztosan itt kezdheti a Ferencváros" – jelentette ki Fürjes az aréna interaktív látogatóközpontjának csütörtöki megnyitásán.

Kubatov Gábor klubelnök azt emelte ki köszöntőjében, hogy tettek visszafele egy lépést a saját otthonuk irányában, az egyesület által oly fontos Üllői út 129. felé.



A látogatóközpont alsó szintjén a Fradi-üzlet és múzeum kapott helyett, míg az emeleten a készülő létesítmény makettje látható, de virtuálisan körbe lehet bringázni a stadiont, illetve annak építéséről 3D-s vetítést lehet megtekinteni. Van lehetőség csocsózásra, illetve a lövőerőmérő berendezést is ki lehet próbálni. A Fürjes Balázs által Magyarországon egyedülállónak nevezett központ hétköznapokon 12-től 18 óráig lesz nyitva, hétvégente pedig a látogatók szervezett keretek között stadionlátogatáson is részt vehetnek.

„Rekordteljesítmény az építőiparban”



Fürjes Balázs kiemelte, hogy az aréna multifunkcionális lesz, azaz labdarúgómeccsek mellett koncertek, konferenciák, kulturális rendezvények megrendezésére is alkalmas, s elmondása szerint arra törekednek majd, hogy az év 365 napjából minél nagyobb legyen a létesítmény kihasználtsága. Hangsúlyozta, hogy nemcsak a Ferencváros miatt zöld a stadion, hanem a környezettudatos építés miatt is, például a régi Albert-stadion elemeit 100 százalékban felhasználták az új építéséhez.

„Bár azt nem mondhatom, hogy kizárólag magyar alapanyagokból épül fel a stadion, de igyekeztünk hazai termékeket felhasználni. Például az acélszerkezet Kecskeméten, míg a betonszerkezet Dunaújvárosban készült” – mondta Fürjes, jelezve, hogy az építkezés több mint 2000 embernek ad munkát. A tervek szerint év végére teljesen szerkezetkész lesz a több mint 22 ezer néző befogadására tervezett aréna, azaz befejezéséhez közeledik a külső építés.

Fürjes Balázs arról is beszélt, hogy a stadionhoz felhasznált acélszerkezet 2800 tonna súlyú, ami másfél Lánchidat tesz ki, a 25 000 köbméter betonból pedig 25 emeletes panelház lenne felépíthető. Az építkezés során 10 millió csavart használnak fel, a megmozgatott 60 000 köbméter földdel pedig ötször be lehetne fedni a Városligetet egy centi vastagságban, illetve a 13 000 négyzetméteres tetőszerkezettel a Szent István-bazilikát kétszer lehetne befedni.

Legfrissebb hírek

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
7 órája

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
14 órája

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
16 órája

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
17 órája

Megvan, mikor játszik az FTC az ETO és a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
18 órája

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
23 órája

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
2026.03.19. 17:16

Leandro: Kár, hogy Bragában nem volt esélyünk

Európa-liga
2026.03.19. 15:25
Ezek is érdekelhetik