NB I: ötven esztendeje indult a legendás Körkapcsolás

Vágólapra másolva!
2013.10.04. 16:06
Egy legendás, mára megszűnt rádióműsor jubileuma: a Magyar Rádió ötven esztendeje sugározta az első olyan körkapcsolásos közvetítését, amelyben a labdarúgó NB I fordulójának összes mérkőzéséről élő tudósítást hallgathattak a rádióhallgatók.

A történelmi műsorban Dobozy László, Gulyás Gyula, Horváth Kálmán, Kovács Imre, Novotny Zoltán, Roska Miklós, Szűcs Ferenc, Takács Árpád és az ötletgazda Szepesi György vett részt – olvasható a jubileumról megemlékező Sportpresser blogban.Sportpresser blogban.

A műsornak volt előzménye, 1950-től egyszerre két helyszínről jelentkezett a Mérkőzések percről percre című adás, de az olasz mintára készülő, az idősebb szurkolók körében ma is klasszikusként emlegetett Körkapcsolás 1963 őszén indult útjára.

Az adás 2009-ben szűnt meg, amikor a rádió jelezte: nem kívánja kifizetni a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga (MHLL) által a közvetítésekért három idényre kért 225 millió forintot.

Legfrissebb hírek

Reagált a kritikákra a DVTK elnöke: „A játékosainknak támogatásra van szükségük”

Labdarúgó NB I
8 órája

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
12 órája

Szolnoki Roland: Óriási motiváció volt és van is bennem

Labdarúgó NB I
14 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 12:23

Gundel-Takács Bence: Különleges érzés lesz az Újpest ellen védeni

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 09:17

A harmadosztályba adta kölcsön nyári szerzeményét az NB I újonca

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 16:53

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04
Ezek is érdekelhetik