MK: Kövesden nem értik, miért nem NB II-esként kezelik őket

Vágólapra másolva!
2013.10.10. 10:32
Jogorvoslati kérelemmel fordult a Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottságához és versenyszervezési osztályához a Mezőkövesd-Zsóry vezetősége.

Bocsi Anna ügyvezető jogászokkal egyeztetve döntött a beadvány elküldése mellett, ugyanis a klub kifogással élt a Magyar Kupa negyedik fordulójában esedékes Pécsi MFC–Mezőkövesd összecsapás pályaválasztói jogát illetően. A kupasorozat első három fordulójában – a versenykiírásnak megfelelően – a Mezőkövesd a 2012–2013-as szezonban elért eredményei alapján vett részt, márpedig a csapat tavaly NB II-esként nevezett.

A Magyar Kupa mezőnyéhez a negyedik fordulóban csatlakoznak a 2012–2013-as szezon élvonalbeli együttesei, s múlt héten csütörtökön az MLSZ kisorsolta a párosítást, amelyen – szintén a versenykiírás szerint – az azonos bajnoki osztályban szereplő csapatok pályaválasztói jogáról külön sorsolás döntött, míg más-más bajnokságban szereplő együttesek közül az alacsonyabb osztályú játszhat hazai pályán.

A Mezőkövesd joggal nehezményezi, hogy az MLSZ az első három fordulóban a tavalyi indulási jog alapján NB II-esként kezelte a klubot, majd a negyedik fordulótól már NB I-esként, s mivel a Pécsi MFC-vel sorsolták össze, a mezőkövesdieket illetné a pályaválasztó jog. A sorsoláson a versenyszervezési osztály hasonlóan járt el a Puskás Akadémia–Kecskemét párosításnál, csak éppen a sorsolás a – tavaly még NB II-es – felcsútiaknak kedvezett.

Legfrissebb hírek

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
19 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

A Brazíliából hazatérő csatárt ennél a klubnál várják edzésre

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 09:43

MK: megvan, mikor fogadja a Ferencváros a Csákvárt a legjobb 16 között

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 16:56

NB II: változott az Ajka, a Mezőkövesd, a Szeged és a Kozármisleny kerete is

Labdarúgó NB II
2026.01.06. 17:26

Gólvonalról kihagyott helyzetek és egy remek színészi alakítás – ezek voltak a hazai klubfutball legviccesebb jelenetei 2025-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.31. 16:06

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 17:29

Menetelő Honvéd, a Vasasnál Erős szerint a szurkolók részéről nincs türelem – ez történt ősszel az NB II-ben, 3. rész

Labdarúgó NB II
2025.12.13. 10:55
Ezek is érdekelhetik