FTC: a képviselő szerint a biztonsági őr törvényellenesen dolgozott

MTI MTIMTI MTI
2013.10.01. 12:48
A Jobbik szerint Kubatov Gábornak, a Fidesz pártigazgatójának, a Ferencvárosi Torna Club elnökének felelnie kell arra, hogyan dolgozhatnak a Fradi Security tagjai között életellenes bűncselekmények miatt elítélt vagy azzal gyanúsított biztonsági őrök – mondta keddi sajtótájékoztatóján Zagyva György Gyula.

A jobbikos képviselő emlékeztetett: évekkel korábban a Hajógyári szigeten egy fiatalember belefulladt a Dunába, ami miatt két biztonsági őrt gyanúsítottak meg. Egyikük – B. Ádám Ferenc – nyolc hónapot töltött előzetes fogva tartásban, és bár már szabadlábon van, emberölés gyanúja miatt jelenleg is zajlik ellene eljárás.

Ennek ellenére a két héttel ezelőtti Ferencváros–Újpest első osztályú labdarúgó-mérkőzésen a korábban meghalt fiatalember testvére felismerte B. Ádám Ferencet a Fradi Security ott dolgozó emberei között. Erről Zagyva György Gyula fényképeket is bemutatott a sajtótájékoztatón.

Kiemelte: a vonatkozó törvények szerint aki ellen két év, vagy ennél hosszabb tartalmú szabadságvesztéssel fenyegetett szándékos bűncselekmény elkövetése miatt büntetőeljárás folyik, az az eljárás befejezéséig nem dolgozhat biztonsági őrként.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
3 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24