DVTK: keresik Dudás utódját; a célok változatlanok

Vágólapra másolva!
2013.10.04. 16:34
Sántha Gergely, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK-t üzemeltető Diósgyőr FC Kft. ügyvezető igazgatója szerint bármilyen változások voltak is a klub körül, a célok ugyanazok maradtak.

„A klubnál a múltban is történtek változások, akár személyi téren, akár más vonatkozásban, de egyvalami változatlan maradt, a cél, – amelyet három éve, amikor szerepet vállaltunk a diósgyőri labdarúgásban – magunk elé tűztünk. Egy olyan futballklubot szeretnénk felépíteni, és a működésének biztonságát megteremteni, amely megfelelő infrastruktúrával, szakmai- és menedzsment háttérrel, stabil szurkolói bázissal rendelkezik, és nem csak a várost, hanem az egész régiót megfelelő rangon képviseli úgy, hogy működésének biztosításához a helyi erőkre, lehetőségekre is támaszkodik" – nyilatkozta a DFC Kft. ügyvezető igazgatója, Sántha Gergely.Sántha Gergely.

„Az elkövetkező időszakban, jelentős erőfeszítéseket fogunk tenni, hogy megtaláljuk a posztra a legmegfelelőbb embert, aki minden szempontból – és szempontból van elég – alkalmas a feladatra, de kihangsúlyoznám, hogy egy ekkora klub irányítása nem egyszemélyes feladat, itt megfelelő csapatra, valamint hatékony csapatmunkára is szükség van a célok elérése érdekében" – mondta a DFC Kft. többségi tulajdonosának ügyvezetője.

A teljes cikket itt olvashatják!

Legfrissebb hírek

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
17 órája

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
19 órája

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
21 órája

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
23 órája

Bódi, Varga és Lucas után újra Kazincbarcikáról igazolt a Tiszakécske

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:31

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfutballra

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:19

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 21:01
Ezek is érdekelhetik