Haladás: Halmosi sérülés miatt nem játszik a Gyirmót ellen

2013.09.03. 19:23
Combsérülése miatt nem léphet pályára az élvonalbeli Haladás labdarúgója, Halmosi Péter a szerdai, NB II-es Gyirmót elleni Ligakupa-mérkőzésen. Ezt a szombathelyiek vezetőedzője, Artner Tamás árulta el a haladasfc.nyugat.hu oldalnak nyilatkozva.

„Természetesen győzelmet várok – mondta a szakember. – Úgy készülünk, és az a célunk, hogy minél tovább jussunk a Ligakupában, mert a későbbiek során is szeretnénk játéklehetőséget biztosítani azoknak, akik a bajnoki meccseken kevesebb szerepet kapnak. A Gyirmót bő kerettel rendelkező, erős csapat. A másodosztályban minden évben a feljutásért küzd, és ez az idén is így lesz, ezért nehéz mérkőzésre számítok. A válogatottaknál készülő játékosokon kívül a combsérüléssel bajlódó Halmosi Péterre sem számíthatok szerdán.”

A válogatottas hét miatt igencsak foghíjas a Haladás kerete, hiszen Guzmics Richárd és Devecseri Szilárd a felnőtt válogatottal készül, míg további öt játékos (Radó András, Ugrai Roland, Gyurján Bence, Szakály Attila, Dombó Dávid) az utánpótlás keretbe kapott meghívót.

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

A Chelsea vár Szoboszlaiékra a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:47

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Két góllal győzött a Gyirmót a Karcag ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 17:49

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

A szünet után beindult a kövesdi henger, sorozatban harmadszor győzött Máté Péter csapata

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:15