DVSC: elkezdték a játéktér építését a Nagyerdei Stadionban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.24. 11:43
Újabb fontos állomásához érkezett a debreceni Nagyerdei Stadion építése, elkezdték a játéktér kialakítását, az aréna déli területén már az alap síkját alakítgatják a munkagépek.

Szűcs Gyula, a Hunép Zrt. elnök-vezérigazgatója korábban a dehir.hu-nak azt mondta: „A műszaki átadásra a fűnek kiváló állapotban kell lennie, ezt pedig nem lehet úgy elérni, hogy az átadás előtt két héttel terítjük le a gyepszőnyeget. Két lehetőség van. Az egyik az, hogy még az idén olyan állapotba hozzuk a stadiont, hogy a pálya kontúrján belül október végén már ne legyen más munkavégzés a pályaszerkezeti munkákon túl. Így november első hetében leteríthetjük a gyepszőnyeget. Ha az időjárás ezt nem teszi lehetővé, mert már október végén beáll a tartós hideg, vagy a készültségi fok miatt még gépeknek kell mozogniuk a pálya területén, akkor ezt át kell tolnunk jövő évre, március első felére. Arra is megvan a technológia, hogy másfél-két hónap alatt olyan állapotú legyen a gyep, amilyet elvárnak tőlünk. Ez drágább megoldás lenne, de persze a többletköltséget nekünk kell viselni. Igyekszünk azonban még idén leteríteni a gyepszőnyeget.”dehir.hu-nak azt mondta: „A műszaki átadásra a fűnek kiváló állapotban kell lennie, ezt pedig nem lehet úgy elérni, hogy az átadás előtt két héttel terítjük le a gyepszőnyeget. Két lehetőség van. Az egyik az, hogy még az idén olyan állapotba hozzuk a stadiont, hogy a pálya kontúrján belül október végén már ne legyen más munkavégzés a pályaszerkezeti munkákon túl. Így november első hetében leteríthetjük a gyepszőnyeget. Ha az időjárás ezt nem teszi lehetővé, mert már október végén beáll a tartós hideg, vagy a készültségi fok miatt még gépeknek kell mozogniuk a pálya területén, akkor ezt át kell tolnunk jövő évre, március első felére. Arra is megvan a technológia, hogy másfél-két hónap alatt olyan állapotú legyen a gyep, amilyet elvárnak tőlünk. Ez drágább megoldás lenne, de persze a többletköltséget nekünk kell viselni. Igyekszünk azonban még idén leteríteni a gyepszőnyeget.”

Mint a dehir.hu megtudta, az állatkert felől már végigértek a tetőt borító membránnal, emellett napokon belül összeér a tetőt tartó acélszerkezet a délnyugati saroknál.

Már a játéktér építését is elkezdték a Nagyerdei Stadionban (Fotó: nagyerdeistadion.hu)
Már a játéktér építését is elkezdték a Nagyerdei Stadionban (Fotó: nagyerdeistadion.hu)

 

Legfrissebb hírek

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

A Debrecen hozta a kötelezőt a Budaörs ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.03.17. 19:32

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25

A DVSC hosszabbított saját nevelésű hátvédjével

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:51

Szűcs Tamás: Ha újra vezetést szerzünk, meg kell tartani!

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:06

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

A válogatottjában dőlt ki hetekre a DVSC átlövője

Kézilabda
2026.03.09. 15:53

Bódog Tamás: Megmutatta a Fradi, hogy nem véletlenül készülhet Európa-liga-nyolcaddöntőre

Labdarúgó NB I
2026.03.09. 07:40
Ezek is érdekelhetik