Pápa: nyolc próbajátékost elküldtek, Supic érkezhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.06. 12:17
A labdarúgó NB I-ben szereplő Lombard Pápa nyolc próbajátékon szereplő labdarúgótól is megvált a héten. A tesztelt futballisták közül egyedül Zoran Supic edzhet továbbra is Pápán, és neki már vélhetően szerződést is kínál az együttes – írja a papa-ma.hu.

Június 24-én nyolc próbajátékossal kezdte meg a felkészülést a Pápa. Akkor Kovács Tamás, Tóth Axel, Electo Wilson, Borbély Bálint, Banai Balázs, Litauszki Róbert, Magos Mátyás és a Pápán már korábban szóhoz jutó Lasa Totadze edzhetett a csapattal. A próbajáték egyiküknek sem sikerült jól, így a vezetőség mind a nyolc futballistát elküldte a héten. A szintén tesztelt Zoran Supic viszont továbbra is a csapattal készülhet, így nagy esélye van a szerződésre.

Ahogy beszámoltunk róla, az elkövetkezendő napokban a 2012–2013-as szezont Egerben töltő Preklet Csaba és Peter Struhár, az FC Nitra játékosa kap majd lehetőséget a bizonyításra Pápán.

A Lombard a következő felkészülési mérkőzésén ma 17 órakor, Bécsben a román Sageata Navodari ellen lép pályára.

Ahogy beszámoltunk róla, az elkövetkezendő napokban a 2012–2013-as szezont Egerben töltő Preklet Csaba és Peter Struhár, az FC Nitra játékosa kap majd lehetőséget a bizonyításra Pápán.

A Lombard a következő felkészülési mérkőzésén ma 17 órakor, Bécsben a román Sageata Navodari ellen lép pályára.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A LOMBARD PÁPÁNÁL
Érkezők: Eszlátyi István (BKV Előre), Horváth Gábor (BKV Előre), Orosz Márk (Ferencváros), Electo Wilson (BKV Előre – kölcsönből vissza)
Távozik/távozhat: Balogh Balázs (?), Beliczky Gergő (?), Tino Lagator (horvát, ?), Enyingi Marcell (?), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország, kölcsön után végleg),Nacsa Péter (Győri ETO, kölcsönből vissza), Jasarevic Mahir (ZTE FC, kölcsönből vissza), Daniel Orozco (spanyol,?), Mouhamadou Seye(szlovák-szenegáli,?), Szolga Máté (?), Electo Wilson (?)
Kiszemeltek: Preklet Csaba (Egri FC), Zoran Supic (boszniai, UTA Arad – Románia, próbajáték), Peter Struhár (szlovák, FC Nitra – Szlovákia), Vaskó Tamás (Kecskemét)

 

Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 16:47

ZTE: Borgest hamarosan bejelentik, klubrekordért távozhat

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 12:49
Ezek is érdekelhetik