Paks: Vayer megy, Tököli és Éger viszont marad

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.12. 10:34
Vayer Gábor „létszámfeletti” lett Pakson, a tolnaiak vezetőedzője, Horváth Ferenc nem számít a játékára. A támadó szabadon távozhat a Paksi FC-től, amely Éger Lászlóval és Tököli Attilával viszont hosszabbított.

„Éger Lászlóval és Tököli Attilával egy évet hosszabbítottunk, Vayer Gábor viszont nem nálunk folytatja pályafutását” – nyilatkozta Haraszti Zsolt ügyvezető, így már csak azt kellett kideríteni, hogy a paksi szurkolók egyik legnagyobb kedvencének számító „Vajas” miként fogadta a hírt.Haraszti Zsolt ügyvezető, így már csak azt kellett kideríteni, hogy a paksi szurkolók egyik legnagyobb kedvencének számító „Vajas” miként fogadta a hírt.

„Szerettem volna még egy évet Pakson futballozni, aztán a klubtól visszavonulni, az élet azonban mást hozott – mondta a ballábas szélső a Nemzeti Sportnak. – Nem tagadom, meglepett, amikor azzal szembesültem, hogy már nem számítanak rám, ugyanis az edzéseken jó teljesítményt nyújtottam, és a felmérések is azt igazolták, hogy jó állapotban vagyok. Kényszerhelyzetbe kerültem, hiszen korábban megkeresett a Mezőkövesd, ám azt mondtam, szeretnék Pakson maradni… Most sérelemként élem meg a történteket, de sportemberként arra is emlékeznem kell, hogy mennyi mindent kaptam ettől a klubtól. Egy biztos: tiszta lelkiismerettel távozom, amit tudtam, megtettem a csapatért.”

Érkezők: Bohner Roland (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza), Csorba Szabolcs (Nyíregyháza), Cziráki Attila (Szigetszentmiklósi TK – kölcsönből vissza), Kecskés Tamás (Siófok), Molnár Péter (szlovákiai, Győri ETO), Nyári Tibor (Siófok), Nagy István (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?), Simon Attila (Pécsi MFC, kölcsönből vissza), Tamási Gábor (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza), Tóth Dániel (Orosháza), Vári Barnabás (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza)
Távozik/távozhat: Kovács Attila (Kecskemét?), Bohner Roland (Szolnoki MÁV FC ?), Kiss Máté (?), Cziráki Attila (?), Németh Gábor (Vasas), Pintér Norbert (Balmazújváros), Sifter Tamás (Soproni VSE), Tamási Gábor (Szolnoki MÁV FC ?), Tóth Dániel (Balmazújváros), Zsók József (?), Vári Barnabás (Szolnoki MÁV FC?), Vayer Gábor (?), Juhász Dániel (MTK?)
Kiszemeltek: Hullám Attila (Kecskemét, próbajáték)

 

Legfrissebb hírek

Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

Labdarúgó NB I
4 órája

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Esterházy Márton két csatárra, Tököli Attila több beadásra, Priskin Tamás Szalai Józsefre vár

Magyar válogatott
2026.10.01. 10:10

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33