MTK: Váratlanul ért Tischler Patrik távozása - Garami

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.26. 09:33
Mint arról tegnap beszámoltunk, Tischler Patrikot kivásárolta a Puskás Akadémia FC az MTK-tól. Domonyai László szerint korrekt ajánlatot kaptak a PAFC-tól, míg Garami Józsefet váratlanul érte a támadó távozása.

„Korrekt ajánlatot kaptunk a Puskás Akadémiától, szerdán éjszakába nyúlóan tárgyaltunk, csütörtökön pedig meg is egyeztünk, aláírtuk a papírokat – mondta Domonyai László, az MTK Budapest klubigazgatója. – Ez az összeg fontos a klub költségvetésében. A mai gazdasági helyzetben a működés érdekében néha fájdalmas döntéseket kell hozni.”Domonyai László, az MTK Budapest klubigazgatója. – Ez az összeg fontos a klub költségvetésében. A mai gazdasági helyzetben a működés érdekében néha fájdalmas döntéseket kell hozni.”

A játékosnak jövő nyáron járt volna le a szerződése, így rendkívül jól járt a fővárosi csapat, kiváltképp úgy, hogy meg nem erősített információnk szerint körülbelül kétszázezer eurót, vagyis hatvanmillió forintot vághatott zsebre.

„Hétfőn hallottam az érdeklődésről – fogalmazott Tischler Patrik, aki elutazik a pénteki, pápai NB I-es összecsapásra. – Jó döntést hoztam-e, hogy aláírtam a három évre szóló szerződést, nem tudom, erre térjünk vissza fél vagy egy év múlva. A klub infrastruktúrája és fejlődése csábító, remélem, megállom a helyem. És persze nem mondtam le róla, hogy egyszer légiósnak álljak.”

De egyelőre a pénteki, Lombard Pápa elleni mérkőzésre kell koncentrálnia a csatárnak – Garami Józsefnek, az MTK Budapest szakmai igazgatójának pedig a távozó pótlására.

„Váratlanul ért Tischler Patrik távozása – ismerte el a szakember. – A fiatal Horváth Péter vagy Bese Barnabás pótolhatja. Tovább nehezíti a dolgunkat, hogy Csiki Norbert és Horváth Zsolt is sérüléssel bajlódik. Ez van – remélem, Tischler Patrik még tovább fejlődik. Húzóember távozott az együttestől.”

Legfrissebb hírek

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
18 órája

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Emlékhelyet avatnak az MTK stadionjában Garami József tiszteletére

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:27

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46