Felkészülés: egy gyirmóti gólra hárommal válaszolt az ETO

2013.07.20. 21:31
Bár az egycsoportos NB II-re készülő Gyirmót szerezte meg a vezetést a Győri ETO elleni felkészülési mérkőzésen, a Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóját kétgólos hátrányból váró első osztályú csapat végül 3–1-re nyert.

Az ETO-ból ezúttal kimaradt Lipták Zoltán és Völgyi Dániel, pályára lépett viszont Rok Kronaveter, aki a többiekhez hasonlóan egy félidőt játszott. Az első gólt a házigazdák szerezték, Magasföldi József használta ki a sorfal és a kapus figyelmetlenségét és szabadrúgásból talált be. A Győr hamar tudott válaszolni Varga Roland révén, sőt az első fél óra letelte előtt Djordje Kamber fejese már az NB I címvédőjének vezetését eredményezte.Magasföldi József használta ki a sorfal és a kapus figyelmetlenségét és szabadrúgásból talált be. A Győr hamar tudott válaszolni Varga Roland révén, sőt az első fél óra letelte előtt Djordje Kamber fejese már az NB I címvédőjének vezetését eredményezte.

A végeredményt eredményező találatra egészen a hajráig kellett várni, ekkor Andric passzából Koltai Tamás lőtt gólt. Ezzel az eredménnyel alighanem a Maccabi elleni BL-selejtező visszavágóján is kiegyezne Pintér Attila együttese.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
GYIRMÓT FC–GYŐRI ETO 1–3
(1–2)
Győr-Gyirmót, 300
néző. V: Böcskei
GYIRMÓT: Deli (Holczer) – Csizmadia (Hajba), Kardos N., Balog Z. (Lengyel D.), Farkas M. (Fejes) – Papp K. – Fitos (Kovács D.), Erős G., Magasföldi (Lázár), Cseri T. (Kelemen P.) – Oross (Beliczky)
ETO: Sztevanovics (Kamenar) – Wolfe (Svec), Djordjevics (Lang), Takács Á. (Strestík), Dinjar (Andrics) – Kamber (Trajkovics), Meovongou (Windecker) – Varga R. (Kink), Kronaveter (Nicorec), Martinez (Tokody) – Strestík (Koltai)
G: Magasföldi, ill. Varga R., Kamber, Koltai

 

Legfrissebb hírek

Vb-felkészülés: két harmadon át gólt sem kapott Kanadától a magyar hokiválogatott

Jégkorong
2026.05.13. 21:10

Gálázva jutott sorozatban tizedszer a négy közé az ETO a kézi BL-ben

Kézilabda
2026.04.25. 17:30

NB III: háromgólos sikerrel lett bajnok a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.04.18. 20:09

Dobos volt a hős, Lewandowski gólja sem segített a lengyeleken

Jégkorong
2026.04.17. 21:23

Fritsch Róbert: Az aranyéremért utazom az Eb-re

Birkózás
2026.04.17. 12:25

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
2026.04.08. 19:15

Marco Rossi: A szlovénok ellen szerencsések voltunk, a görögök ellen ügyesek

Magyar válogatott
2026.03.31. 22:06

Eseménydús mérkőzésen csak a gól hiányzott, a magyar válogatott döntetlent játszott a görögökkel

Magyar válogatott
2026.03.31. 20:51
Ezek is érdekelhetik