DVTK: Ismét bebizonyosodott, mi az, ami hiányzik - Szivics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.09. 23:09
Ahogy arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I rajtjára készülő DVTK felkészülési mérkőzésen az ausztriai Nyulason gól nélküli döntetlent játszott a román élvonal újonca, a Sageata Navodari ellen. A diósgyőriek vezetőedzője, Tomiszlav Szivics a klubja hivatalos honlapjának elmondta, hogy elégedett, mert csapatának sikerült megvalósítani azt, amit elterveztek, az ugyanakkor ismét bebizonyosodott, hogy mi (vagy inkább ki) az, amire még szüksége van a miskolciaknak.



„Gratulálok a csapatomnak, sikerült megvalósítani azt, amit eddig gyakoroltunk. Persze az is ismét bebizonyosodott, hogy mi az, ami nagyon hiányzik, de erről már többször beszéltem. Több mint féltucatnyi nagy helyzetet sikerült kialakítani, szép akciókat vezettünk, de gólt nem rúgtunk. Hogy kimaradt a büntető, az benne van a játékban, ma még nem az eredmény volt a legfontosabb célunk. A hozzáállással, a küzdéssel, a mezőnyben látott megoldásokkal viszont összességében elégedett vagyok” – nyilatkozta Tomiszlav Szivics.

Legfrissebb hírek

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
31 perce

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
Tegnap, 6:27

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Feczkó Tamás erőddé változtatná a DVTK-stadiont

Labdarúgó NB II
2026.09.09. 06:33

Feczkó Tamás lett a DVTK vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 13:37