Videoton: újabb spanyol kapusedző a fehérvári csapatnál

2013.06.17. 13:34
A vidi.hu tájékoztatása szerint a Videoton új kapusedzővel készül az új szezonra. Alejandro Rosalen Lópeznek lejárt a szerződése, utódja Francisco José Ruiz Rojas lesz.

Rojas 1971. január 7-én született Málagában, játékosként az Almería és a Málaga csapatában szerepelt, de 27 évesen egy lábtörés véget vetett karrierjének, azóta edzőként dolgozik. A szakember Málaga első csapatának kapusaival foglalkozott öt éven keresztül, 2010 óta a B csapat mellett tevékenykedett.

A klub tájékoztatása szerint a szerdán kezdődő ausztriai edzőtáborba már természetesen Rojas is elutazik.

„Nem ismeretlen számomra a Videoton FC, emlékszem például az 1985-ös UEFA Kupa-döntőre, amikor a Real Madrid ellen játszottak. Magyar játékost is ismerek, mégpedig Szendrei Józsefet, aki az 1987–1988-as szezonban a Málaga kapusa volt, és fiatal játékosként felnéztem rá" – mondta a szakember.

Legfrissebb hírek

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
2026.05.23. 11:12

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
2026.05.23. 10:08

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 13:37

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
2026.05.22. 13:24

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 13:48

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 10:52
Ezek is érdekelhetik