PAFC: Nagy Dánielt az NB I-ből és az NB II-ből is keresték

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.26. 11:21
Mint arról már korábban beszámoltunk, távozhat a labdarúgó NB I-be feljutó Puskás Akadémia FC szélsője, akit az élvonalból és a másodosztályból is megkerestek már.

„Múlt hét szerdán közölte a rossz hírt Benczés Miklós vezetőedző. Igen, rossz hír, hiszen szerettem Felcsúton futballozni, és ez nem az a kötelező sablon duma. Indoklás nem hangzott el a beszélgetés során, de nem is kérdeztem rá, hogy miért döntöttek így – ha nem számítanak rám, akkor nem. Természetesen tisztában vagyok vele, ha az elmúlt fél évben, amióta a Puskás FC-ben futballoztam, rúgok tíz gólt, marasztaltak volna. Sajnos nem így alakult, combhajlítóizom-sérüléssel is bajlódtam, persze nem ez az oka a haloványabb játéknak. Úgy vélem, akadnak olyan periódusok a karrier során – nálam lényegesen jobb labdarúgók pályafutásában is –, amikor nem úgy megy a játék, ahogyan elvárná az ember” – mondta Nagy Dániel a Nemzeti Sportnak, akinek június 30-án jár le a kölcsönszerződése a felcsúti csapattal, egyben a megállapodása a Videotonnal.Nagy Dániel a Nemzeti Sportnak, akinek június 30-án jár le a kölcsönszerződése a felcsúti csapattal, egyben a megállapodása a Videotonnal.

„Az a célom, hogy úgy játsszak, mint két-három éve – folytatta a 2010 nyarán Erwin Koeman szövetségi kapitánytól válogatottbeli meghívót kapó, de sérülése miatt a nemzeti csapatnál megjelenni nem tudó, a Videotonnal két éve bajnoki aranyat szerző villámgyors játékos. – Belepusztulnék, ha középszerű labdarúgónak könyvelnének el! Bizonyítani akarom, hogy jó futballista vagyok, nem felejtettem el ezt a szakmát. Nem gondoltam volna, hogy ilyen pocsék érzés csapat nélkülinek lenni. Kerestek az NB I-ből és az NB II-ből is – mihamarabb aláírnék valahová.”

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
14 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07