NS: zokogott és vallott az asszisztens; négy győri az NS csapatában - szerda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.04. 23:46
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

Döbbenetes, de a fogadási csalások a jelek szerint nem álltak le! K. Gábort kedden szabadlábra helyezték – miután mindent elmondott a rendőrségen. Mint arról beszámoltunk, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi és Felderítő Osztálya május 31-én összehangolt akció keretében több helyszínen hat személyt fogott el fogadási csalással összefüggésben. A házkutatások során számos bizonyítékot, több ezer eurót foglaltak le az intézkedő rendőrök. Aztán kedden M. Zsolttal nőtt a gyanúsítottak száma...

A korábban az NB I-ben is bíráskodó játékvezetőt a 4–4-re végződő, négy tizenegyesest hozó DVSC DLA–Kecskeméti TE U19-es bajnoki mérkőzés eredményének manipulálásával gyanúsítják. B. Gábor kereste meg, és háromszázezer forintot ígért arra az esetre, ha sok gól lesz. Teljesült a kívánalom, nyolc gól született, ám a szerény anyagi körülmények között élő asszisztens egy fillért sem kapott. Mivel mindent bevallott, szabadlábra helyezték. K. Gábor családi nyaralásra szánta a pénzt, a rendőrségen zokogva vallott be mindent. Tizenöt éves kora óta bíráskodott, hatvanévesen akarta befejezni, de ő is tudja, negyvenhárom esztendősen már vége a karrierjének. Zokogott...

Íme, az NS tizenegye!

Varga József külföldi vágya

Lencsére vadásznak

Ancelotti a megváltó?

Mourinho és a házasság...

Federer kiütve!

Szegedi kéziarany majd később

Benedekék elölről kezdik

Szolnoki kosaras bevásárlás

Szirányi Fehérvárott?

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
10 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35