NB I: Pintér jól ismer, tudja, mire számíthat tőlem - Lázok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.10. 07:32
null
Lázok iránt érdeklődik a bajnok ETO – ő pedig szívesen játszana nagy célokért küzdő csapatban (Fotó: Mirkó István)
Pakson egyelőre edzőre várnak, de azt sem tudni, hogy a szezonban átlag feletti teljesítményt nyújtó Lázok János vajon az élvonalban szereplő labdarúgócsapatnál marad-e. A 28 esztendős támadót szerződés köti az egyesülethez, de nem tagadja, örömmel játszana végre olyan csapatban, amely bajnoki címért, nagy célokért küzd. Esetleg a címvédő Győri ETO-ban, amely érdeklődik utána.

„Ezt továbbra is fenntartom – mondta a támadó. – Egyelőre csak egy Magyar Kupa-döntővel büszkélkedhetem, de sajnos azt is ki kellett hagynom. Jó lenne bajnoki címért küzdeni, hétről hétre nyomás alatt futballozni. Ezt nagyon hiányolom a pályafutásomból.”

Mint beszámoltunk róla: a címvédő Győr érdeklődik is a játékos iránt, Pintér Attila remekül ismeri a támadót, hiszen korábban a Vasasnál dolgoztak együtt.

„Pintér Attila jól ismer, tudja, mire számíthat tőlem. Az biztos, jó csapatban sokkal könnyebb futballozni. Meglátjuk, lesz-e lehetőségem kipróbálni magam.”

A korábban a német Duisburg együttesében is futballozó játékos ezekben a napokban szabadságát tölti, idehaza pihen a Balatonnál, és várja, miként alakul a jövője.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők:Kiss Máté (Siófok, kölcsönből vissza), Nacsa Péter (Lombard Pápa, kölcsönből vissza?),Simon András (Haladás, kölcsönből vissza?), Zámbó Bence (Kaposvári Rákóczi, kölcsönből vissza?), Windecker József (Siófok, kölcsönből vissza),
Távozik/távozhat:Jarmo Ahjupera (észt, Újpest FC), Rati Alekszidze (grúz, ?) Molnár Péter (szlovákiai, ?), Marek Strestík (cseh, kölcsönbe fél évre, ?)
Kiszemeltek:Adamo Coulibaly (francia, DVSC-Teva), Rafael Burgos (salvadori, Alianza FC – Ausztria, legutóbb KTE-Phoenix Mecano), Lázok János (Paks), Lencse László (Videoton), Leandro de Almeida (szabadon igazolható, legutóbb Omonia Nicosia – ciprusi), Leandro Martínez (argentin-olasz, Bp. Honvéd)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08