FTC: Besic ára több millió euró, Leonardo visszatér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.10. 11:43
A Ferencváros labdarúgócsapata a következő szezonban is másfél milliárdos büdzséből gazdálkodik, az örökölt tartozás még 300 milliós. A bosnyák Muhamed Besic csak eurómilliós nagyságrendért eladó, a cél a bajnoki cím, ehhez Ricardo Moniz vezetőedző kapcsolatrendszerét használva külföldiekkel erősítenek – minderről Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója beszélt a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

„Másfél milliárdos költségvetéssel indulunk neki a következő évnek is, ez bizony európai szinten középcsapatoknál kevés, ötmilliárdos nagyságrendre lenne szükség. Hogy mikor lehet a Fradi nyereséges? Két és fél éve, a klub átvételekor 800 milliós adósságot örököltünk, ezt konszolidáljuk, de még nem tudtuk teljesen eltüntetni, még 300 milliót kell ledolgoznunk belőle. Fel kell építenünk a márkát, utána lehetünk piacképes termék. Ehhez kell az új stadion is: nyakamat teszem rá, hogy 2014 augusztusára elkészül az új aréna!” – nyilatkozta a Digi Sportnak Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.

A nyári igazolásokról elmondta: „Eltökélt szándékunk jövőre bajnokságot nyerni, ehhez erősíteni fogunk. Több posztra igazolunk, változatlanul a külföldiek vannak fókuszban, mert Moniz kapcsolatrendszerét érdemes kihasználnunk. Góllövő csatár kell és a védelem is erősítésre szorul, jól fejelő belső védőre is szükség van. Én azt sem bánnám, ha Jova kapus is kapna erős konkurenciát, miközben persze ő marad az első számú hálóőr.”

„Amint felépül Leonardo, visszatér, várjuk őt. A sérülése nagyon rosszízű eset volt az egész magyar foci szempontjából: aprították Leonardót, nem volt véletlen a sérülése, pedig a kreatív támadójátékosokat védeni kellene az NB I-ben. Besicnek még egyéves szerződése van a Fradival. Őt csak akkor engedjük el, ha üzletileg megkapjuk érte az általunk megálmodott összeget. Fillérre nem lennék konkrét, de nem százezrekről van szó, hanem eurómillióról. Van érdeklődés iránta, mások iránt is, de hivatalos anyagi ajánlat még nem érkezett" – fűzte hozzá Orosz, a csapat értékes légósai kapcsán. Közülük Besicet még egy évig elő szerződés köti a klubhoz, Leonardo megállapodása viszont nyáron lejár. Orosz nyilatkozatából viszont úgy tűnik, a brazil hajlik a hosszabbításra, amint erről a sportvezető már a Nemzeti Sport vasárnapi számában is beszélt.

„Hogy mekkora a százalékos elégedettségmutatóm a bajnoki évvel kapcsolatban? Nehéz megmondani, mert ez nekünk egy majdnem-év volt: álltunk a dobogón, megcsillant a nemzetközi szereplés esélye és Böde kis híján gólkirály lett. Ugyanakkor az eredeti célt, az ötbe kerülést elértük és megnyertük a Ligakupát. Közben volt több majdnem-meccsünk, ha azokon nem hullajtunk pontokat, ezüstérmesek lettünk volna" – összegezte az eredményeket Orosz.

„Ricardo Moniz elég kemény kritikát gyakorol saját magával szemben is, de amúgy rendbe rakta a menet közben átvett csapatot, mi elégedettek vagyunk vele; neki viszont hiányzott néhány focista megfelelő motiválása és Böde mellől még egy gólerős csatár. Monizzal hosszú távon akarunk együtt dolgozni, bajnoki cím és BL-szereplés nélkül ő innen nem szeretne elmenni. Sokan fejlődtek nagyot Moniz keze alatt, kiemelném az új szerepkörbe tett Somaliát, illetve a fiatalok közül Holmant" – értékelte a vezetőedzőt a vezérigazgató.

Szó esett az NB III-ba kerülő tartalékcsapat tréneréről is. „Ha Lipcsei Peti egy NB I-es csapat vezetőedzői pozíciójára kap ajánlatot, akkor szerintem érdemes kipróbálnia magát. Neki ugyanakkor mindig lesz visszaút a Ferencvároshoz, éppen ezért a helyében nem haboznék egy komoly kihívás esetén” – fogalmazott Orosz Pál.

Legfrissebb hírek

Női kézi MK: Győri Audi ETO–Ferencváros elődöntő

Kézilabda
10 perce

A Tijani-ügyben cáfolták a Loki ajánlatát, egy másik magyar klubról írnak

Labdarúgó NB I
4 órája

Gruber Zsombor: A győzelmünk a helyzetkihasználáson múlhat Újpesten

Labdarúgó NB I
4 órája

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:44

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
2026.04.30. 20:34

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
2026.04.30. 12:04

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 20:59

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02
Ezek is érdekelhetik