DVSC: Ausztria helyett Anglia lehet Varga József célja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.11. 13:37
Bár korábban osztrák érdeklődésről lehetett hallani a DVSC-Teva középpályásával, Varga Józseffel kapcsolatban, a Nemzeti Sport Online értesülései szerint nagyobb esély van arra, hogy Ausztria helyett Anglia felé veszi az irányt a válogatott labdarúgó.

„Valóban vannak angol érdeklődések, és bízom benne, hogy az egyik angol lehetőség össze is jön Varga József számára” – erősítette meg a Nemzeti Sport Online értesüléseit a debreceni középpályás menedzsere, Filipovics Vladan.

Angliából származó információk szerint a védekező középpályást kereső, másodosztályú Middlesbrough lehet az egyik kérője a játékosnak. Filipovics a konkrét kérőkről nem kívánt beszélni.

Mint ismeretes, Varga József tavasszal kölcsönben a német élvonalbeli Greuther Fürthnél szerepelt, és kölcsönszerződése lejártával vissza kellene térnie Debrecenbe, ahová még 2016-ig megállapodás köti, de a válogatott futballista szeretné külföldön folytatni a pályafutását.

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 11:25

Az Újpest légiósát botrányhősként mutatják be Romániában

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 12:29

ETO: az NB II-ben bizonyíthat a kanadai csatár

Labdarúgó NB I
2025.11.22. 14:35

Brazil harmadosztályú klub jelentette be az FTC-től távozott védőt

Labdarúgó NB I
2025.11.22. 13:36

Bundesliga-csapatok, Juventus: nagy az érdeklődés Tóth Alex iránt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.11.21. 11:26

Viselkedése miatt menesztette a Kazincbarcika a nyáron szerződtetett nigériai csatárt

Labdarúgó NB I
2025.11.18. 13:54

Nyáron érkezett, a Videoton máris szerződést bontott a labdarúgóval

Labdarúgó NB II
2025.11.18. 09:49
Ezek is érdekelhetik