NB I: hat diósgyőri játékosnak is lejár a szerződése

Vágólapra másolva!
2013.05.24. 09:56
Jó néhány diósgyőri futballistának lejár a szerződése a nyáron. Információnk szerint, bár opciók is szerepelhetnek a megállapodásokban, hat játékos válik szabaddá – Ambrusics Róbert, Francisco Gallardo, Gohér Gergő, Michal Hanek, Kádár Tamás és Ribánszki László.

Ambrusics Róbert nyolc alkalommal ült a kispadon a szezonban, a kapus mindössze 21 esztendős, vagyis még jó néhány év áll előtte. A spanyol középpályás, Francisco Gallardo tizenkilenc alkalommal lépett pályára, egy gólt szerzett az élvonalban. Gohér Gergő huszonhétszer játszott, meghatározó alakja a védelemnek. A 32 esztendős szlovák védő, Michal Hanek tizennyolc alkalommal segítette csapatát. Kádár Tamás, a Rodától télen, kölcsönbe érkező tízszeres válogatott védő tizenegyszer jutott szóhoz. A néha kifejezetten jól védő, de leginkább a bizonytalankodásairól ismert szlovákiai Ribánszki László huszonnégyszer állt a kapuban.

A két spanyol középpályásnak, José Luquénak és Fernando Fernándeznek is lejár a megállapodása, de ők már bejelentették a visszavonulásukat.

„Egyelőre az edzőkérdést akarjuk tisztázni, utána – természetesen az új tréner bevonásával – sort kerítünk a lejárt szerződésű futballisták sorsának intézésére is" – fogalmazott Dudás Hunor, a DVTK ügyvezetője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik