NB I: folytatja az Eger, szombaton kiáll az Újpest ellen

2013.05.17. 19:17
null
Újabb hazai bajnoki vár az egriekre Vácon (Fotó: Grnák László)
Kiáll a már kiesett Egri FC szombaton az Újpest ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában. Tóth Dénes klubmenedzser szerint a péntek délutáni válságértekezleten, amelyen a játékosok és a szakmai stáb is részt vett, két lehetőség között választhattak: vagy csődbe megy a klubot üzemeltető kft., vagy dolgoznak tovább azért, hogy megmaradjon Egerben a labdarúgás NB II-es szinten. Utóbbira esett a választás.

 

A sportvezető elmondta, az új tulajdonosjelölt és az önkormányzat segítségével mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a magyar szövetség (MLSZ) licencadó fellebbviteli bizottsága kedvezően bírálja el a klub kérelmét.

„A licenckérelem megszerzéséért vívott harc az egri hitelezők érdekeit is szolgálja. A licenc és az új tulajdonos reményt adhat arra, hogy hozzájutnak a járandóságaikhoz. Minden az NB II-es licencen múlik” – nyilatkozott Tóth Dénes klubmenedzser. Az új tulajdonosjelöltet nem kívánta megnevezni; jelezte, hogy végleges döntés jövő kedden vagy csütörtökön várható.

A megbeszélés után Mészáros Ferenc szakmai igazgató átmozgató edzést vezényelt. A városi stadion pályáját megosztották az NB III-as Felsőtárkány csapatával.

Az együttest működtető gazdasági társaságnak, amelynek becsült tartozása 100 millió forint, két tulajdonosa van, de John Marshall angol üzletember és Kocsis Zoltán egyaránt jelképes, egy forintért megválna 75, illetve 25 százalékos tulajdonrészétől.

A múlt héten, Pápán elszenvedett 6–1-es vereséggel biztossá vált, hogy az Eger kiesik az élvonalból, s azóta mostanáig egyetlen edzés sem volt, így kétségessé vált a hátralévő három meccs lejátszása.

Az MLSZ a villanyvilágítás hiánya miatt nem adta meg a licencet a hazai meccsekre, ezért az Eger a bajnokságban nem szerepelhetett otthonában, így Debrecenben, Miskolcon, Budapesten a Vasas stadionjában, illetve Vácon fogadta aktuális ellenfeleit.

Az Eger soron következő, 28. fordulós meccsén szombat 16 órától az Újpesttel játszik Vácon.

Legfrissebb hírek

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01