Honvéd: Meg fogom mutatni, tudok jobban játszani - Lanzafame

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.19. 12:22
Davide Lanzafame, a Budapest Honvédban kölcsönben szereplő olasz csatár a klub honlapján beszélt a Ferencváros elleni 1–0-s győzelemről, és a hétvégi, Kecskeméti TE elleni bajnokiról is, ahol csak a három pont begyűjtését tartja elfogadhatónak.

„Semmi probléma nem volt, nem sérülés miatt cseréltek le, örülök, hogy pályán lehettem. A végén összeszedtem egy sárgát, és el is fáradtam. Érdemesebb volt egy fiatallal megpörgetni a meccs végét. A Ferencváros elleni mérkőzésnek speciális jelentősége volt a szurkolók számára, ezért nekünk is. Szervezett játékunknak és a bennünk lévő nagyobb akaratnak köszönhetjük a győzelmet. Igazi futballhangulat volt kedden” – értékelte az FTC elleni 1–0-s győzelmet az olasz csatár.

Lanzafame a szombaton 14 órakor kezdődő bajnokiról is beszélt. A kispestiek a KTE ellen lépnek pályára, és az élvonalbeli bajnokságban még soha nem tudtak nyerni a kecskemétiek ellen.

„Csodálkoztam, hogy van olyan csapat, amelyet a Honvéd még nem vert meg. Ez plusz motiváció lesz a mérkőzésen, de nekünk más fontos okból kell nyernünk. Szorgalmasan kell gyűjtögetni a pontokat, és hogy mire lesz ez elég, majd a végén kiderül. Meg kell verni a Kecskemétet.”

Az interjú során a csatár beszélt magyarországi élményeiről is, és elmondta: jól érzi magát a Honvédnál.

„Szeretek itt lenni, és egyre jobb formába kerülök. Tiszta és egészséges környezet van itt mindenféle értelemben. Tudok jobban játszani, és bízom benne, hogy meg is fogom mutatni. Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, hol folytatom a nyártól, de mindig elégedetten fogok visszagondolni életem ezen időszakára” – tette hozzá Lanzafame.

Legfrissebb hírek

A Honvéd és a Kecskemét is két gólt szerezve nyert – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 17:00

Magabiztos győzelmet aratott Csákváron a listavezető Honvéd

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:45

Az élvonal felé menetel a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 11:02

Hátrányból felállva hozta a kötelezőt a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.15. 18:55

Fontos rangadót nyert a Vasas a Kecskemét ellen, a Honvéd csak ikszelt a Budafok otthonában – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.08. 18:59

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
2026.02.06. 11:43

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20
Ezek is érdekelhetik