Honvéd: jobban van az MTK ellen megsérülő Vernes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.02. 14:56
Jobban van Vernes Richárd, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd futballistája. A 21 éves középpályás az MTK elleni bajnokin szenvedett súlyos fejsérülést.

„Nemrég érkeztem haza, szerencsére már jobban érzem magam. Tegnap este nagyon nehezen, csak fájdalomcsillapítók segítségével tudtam elaludni. Külön felhívták az orvosok a figyelmemet arra, hogy az arcom jobb oldalára továbbra se feküdjek rá. Még négy-öt napig be lesz dagadva az arcom, de szerencsére ma már ki tudtam nyitni a jobb szememet, ami nagyon erősen bevérzett – nyilatkozta a honvedfc.hu-nak Vernes Richárd. – Vissza kell majd még mennem vizsgálatokra, remélem, mostantól egyre jobban leszek, és nem lesznek komplikációk. Ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor öt hét múlva, óvatosan kezdhetem el az edzéseket. Maszkot kell majd viselnem, amit külföldről szerzek be. Szeretném megköszönni azt a rengeteg biztatást, jókívánságot, amit az elmúlt két napban kaptam, Nagyon jól esett mindenkitől, sok erőt adott és ad az emberek szeretete. A következő időszakban sokat kell még pihennem, és csak nagyon óvatosan mozoghatok.”Vernes Richárd. – Vissza kell majd még mennem vizsgálatokra, remélem, mostantól egyre jobban leszek, és nem lesznek komplikációk. Ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor öt hét múlva, óvatosan kezdhetem el az edzéseket. Maszkot kell majd viselnem, amit külföldről szerzek be. Szeretném megköszönni azt a rengeteg biztatást, jókívánságot, amit az elmúlt két napban kaptam, Nagyon jól esett mindenkitől, sok erőt adott és ad az emberek szeretete. A következő időszakban sokat kell még pihennem, és csak nagyon óvatosan mozoghatok.”

Legfrissebb hírek

Puskás Ferenc arcképe is rajta lesz a PAFC új mezén a Ferencváros elleni bajnokin

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 12:50

Dzsudzsák bombája csak egy pontot ért a Lokinak az MTK ellen

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 21:51

Az ETO fiatal játékosa kölcsönben a Gyirmót FC Győrben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 11:07

Jelentkezett Buzsáky Ákos – félreértés miatt hitték eltűntnek

Magyar válogatott
2026.08.28. 08:52

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula, a III. kerület, a Kaposvár és a Pécs

Labdarúgó NB II
2026.08.26. 20:27

CIES: a fiatalperceket tekintve a labdarúgó NB I második Európában

Labdarúgó NB I
2026.08.25. 10:24

A Paks két góllal büntette a tehetetlen Újpestet

Labdarúgó NB I
2026.08.21. 19:27

MLSZ: kiderült, mikor rendezik a Ferencváros–Újpest rangadót

Labdarúgó NB I
2026.08.21. 14:48