NS: mindent a Fradi-Újpestről, Trajkovics Lundéról - hétfő

2013.03.11. 00:00
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.
Zsúfolt ház, szenzációs hangulat, nagyszerűen küzdő csapatok, két bombagól és három ferencvárosi pont: a 212. bajnoki derbit 2–1-re nyerte meg a Ferencváros. A szinte az egész országot megmozgató találkozóról részletes beszámolót olvashatnak, emellett természetesen a két szakvezető is elmondja véleményét, kiderül, hogy a két csapat korábbi játékosai közül Dzurják József és Nagy László miként látta a rangadót, megszólal az egyik bombagól szerzője, Somália, és természetesen állandó szakértőnk, Bognár György is véleményt formál. Minden, amit a Fradi–Újpestről tudni érdemes a Nemzeti Sport hétfői számában.

Még szombaton, a Siófok elleni 2–1-es meccsen Nikola Trajkovics két bólintással lökte közelebb a bajnoki aranyhoz a győri zöld-fehéreket. A Nemzeti Sport hétfői számában a győri légiós aranyéremről, fáradhatatlanságról és Katrine Lundéról is beszél.

Emerson Fittipaldi az első brazil világbajnok, aki kalandos körülmények között ült fel a trónra, hiszen a versenyhétvége előtti éjszaka összetörték az autóját, így tartalékkal száguldott. Ayrton Sennát a barátjának tekintette, s nem bánta meg, hogy kétszeres világbajnokként a bátyja csapatába igazolt, még akkor sem, ha többé a győzelem közelébe sem került. Hisz benne, hogy feltűnhet olyan brazil tehetség, aki megközelíti az ő és Senna sikereit. A 66 éves kétszeres világbajnokkal készített exkluzív interjúnkat a Nemzeti Sport hétfői számában olvashatják

Akár hiszik, akár nem, volt idő, amikor a magyar röplabda téma volt Európában. Negyven esztendővel ezelőtt, 1973 márciusában a NIM női csapata a kontinens legjobbja lett. Az egyetlen magyar röplabdás BEK-győzelem persze nem volt véletlen, a sportág akkoriban fénykorát élte nálunk, a sikerek titka pedig nem volt titok: sokat és keményen edzettek lányok, a legkorszerűbb módszerek alapján. Múltidéző egy nagy siker apropóján a Nemzeti Sport hétfői számában.

Legfrissebb hírek

Exkluzív interjú Thomas Doll-lal; Bernd Storck a 10 éves osztrákverésről

E-újság
22 órája

Leonardo: Minden brazil vágyik az újabb világbajnoki címre; Zalánki Gergő: Extra teljesítményre lesz szükségünk a Ferencváros ellen

E-újság
Tegnap, 0:05

Telt ház, gólok, piros lapok és sima mexikói győzelem a vb nyitányán; Lamine Yamal a kiszámíthatatlanságot és a ragyogást hozza el a tornára

E-újság
2026.06.11. 23:31

Kezdődik a vb! – kitölthető poszter a Nemzeti Sportban; Schäfer: Ez életem legszebb gólja

E-újság
2026.06.10. 23:50

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
2026.06.09. 23:50

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
2026.06.08. 23:50

Lett magyar győztes a női kézi BL-ben, de nem a Győrből; Sallai és Kerkez nélkül lépünk pályára Debrecenben

E-újság
2026.06.07. 23:42

Pintér Dániel: Miamiban egy cél lebeg előttem; Szappanos Péter: Millió közös sztorink van, jó ezekre visszaemlékezni

E-újság
2026.06.06. 23:09
Ezek is érdekelhetik