MTK: letakarították a havat, de a pálya alkalmatlan a játékra

Vágólapra másolva!
2013.03.29. 12:38
null
Az MTK pályájának állapota labdarúgó-mérkőzés megrendezésére nem a legideálisabb (Fotó: mtkhungaria.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK hivatalos honlapján számolt be arról, hogy hiába takarították le a havat a csapat pályájáról, a rázúduló eső következtében a talaj alkalmatlan a Budapest Honvéd elleni mérkőzés megrendezésére.

Az MTK játékosai és szurkolói a pályamunkásokkal együtt napok óta keményen dolgoznak azért, hogy a Hidegkuti Nándor Stadion gyepe játékra alkalmas legyen. Az esőzések azonban tovább nehezítik a helyzetet.

Mint ismert, a kék-fehérek stábja jelentős erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy meg lehessen rendezni a szombati MTK–Budapest Honvéd bajnokit: a játékosok és a szurkolók bevonásával sikerült is megszabadítani a hótól a játékteret, az időjárási körülmények azonban finoman fogalmazva sem kedvezőek.

A havazás utáni esőzés ugyanis tovább rontotta a pálya állapotát, így Domonyai László vezérigazgató jelezte az MLSZ versenybizottsága felé, hogy a talaj játékra alkalmatlan – számolt be róla az mtkhungaria.hu.

A kék-fehérek nem sokkal később a hivatalos facebook-oldalukon arról számoltak be, hogy az MLSZ versenybizottságának határozata értelmében a végső döntést a játékvezető hozza meg a mérkőzés megrendezéséről, a csapatok ugyanakkor úgy készülnek, hogy lejátsszák a találkozót.

A magyar pályák állapotáról szóló összefoglaló cikkünket itt olvashatja!


NB I, 21. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
IdőpontMérkőzésJátékvezető
Március 29., péntek
17.00
Kaposvári Rákóczi–Lombard Pápa (Tv: Sport2)
Andó-Szabó Sándor
19.00
Videoton FC–Siófok FC (Tv: Sport1) Vad II István
Március 30., szombat
14.00
MTK Budapest–Bp. Honvéd (Tv: m1)
Szabó Zsolt
15.00
MVM Paksi FC–Haladás Kassai Viktor
16.00 KTE-Phoenix Mecano–Pécsi MFC (Tv: Sport1)
Veizer Roland
18.30
Ferencváros–Egri FC (Tv: Sport1)
Iványi Zoltán
Március 31., vasárnap
16.30
Debreceni VSC-Teva–Újpest FC (Tv: m1)
Bognár Tamás
18.30
Győri ETO FC–Diósgyőri VTK (Tv: Sport2)
Solymosi Péter
Legfrissebb hírek

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
22 perce

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
18 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 10:01

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56
Ezek is érdekelhetik