Haladás: Roppant erős a DVTK támadószekciója - Artner

Vágólapra másolva!
2013.03.09. 10:05
A labdarúgó NB I 19. fordulójában a sérülésektől és eltiltásoktól sújtott Haladás a DVTK otthonába látogat. Artner Tamás, a szombathelyiek vezetőedzője szerint csak akkor van esélyük a három pont megszerzésére, ha bátran futballoznak.

„Nagyon erős a diósgyőri csapat, egy sor válogatott játékost szerződtetett, például Eleket, Kádárt és Rudolfot – nyilatkozta Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője a haladas.hu-nak. – De említhetném a légiósokat is, Luquét, Seydit és Abdouramant, vagy a tehetséges fiatalokat, Takácsot és Gosztonyit. Még egyszer hangsúlyozom: nagyon erős brigád a miskolci. Ennek megfelelően komoly céljaik vannak, a dobogón vagy a dobogó közeli helyeken akarnak végezni. Arra készülünk, hogy az első perctől kezdve nagy nyomás alatt akarnak tartani bennünket, de ez nem meglepő, hiszen ők játszanak otthon, ők a meccs esélyesei. Kétségtelen, a támadószekciójuk roppant erős, ezért az előrejátékra fektetik a hangsúlyt. Csakis akkor van esélyünk ellenük, ha bátran futballozunk. Az is biztos, hogy jobb lesz a pálya talaja, mint a Rohonci úton volt, úgyhogy jó meccset várok. Szeretnénk folytatni öt mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatunkat, megpróbálunk nagyon tisztességes eredményt elérni Diósgyőrben – a három pontért lépünk pályára. Biztos vagyok benne, a sok néző, a jó hangulat a mi játékosainkat is feldobja.”Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője a haladas.hu-nak. – De említhetném a légiósokat is, Luquét, Seydit és Abdouramant, vagy a tehetséges fiatalokat, Takácsot és Gosztonyit. Még egyszer hangsúlyozom: nagyon erős brigád a miskolci. Ennek megfelelően komoly céljaik vannak, a dobogón vagy a dobogó közeli helyeken akarnak végezni. Arra készülünk, hogy az első perctől kezdve nagy nyomás alatt akarnak tartani bennünket, de ez nem meglepő, hiszen ők játszanak otthon, ők a meccs esélyesei. Kétségtelen, a támadószekciójuk roppant erős, ezért az előrejátékra fektetik a hangsúlyt. Csakis akkor van esélyünk ellenük, ha bátran futballozunk. Az is biztos, hogy jobb lesz a pálya talaja, mint a Rohonci úton volt, úgyhogy jó meccset várok. Szeretnénk folytatni öt mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatunkat, megpróbálunk nagyon tisztességes eredményt elérni Diósgyőrben – a három pontért lépünk pályára. Biztos vagyok benne, a sok néző, a jó hangulat a mi játékosainkat is feldobja.”

A DVTK–Haladás mérkőzés ma délután 14 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 11:39

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:23

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Szabó István a Nyíregyháza 5–1-es vereségéről: Megértem a szurkolók csalódottságát

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 17:37

Négygólos hazai győzelemmel feledtette az újonc elleni fiaskót az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 15:55
Ezek is érdekelhetik