Bp. Honvéd: nyomravezetői díj a huligánok kézre kerítéséért

2013.03.04. 19:31
A Budapest Honvéd labdarúgóklubja egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki információt szolgáltat a múlt szerdán a Győr elleni Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágóján több mint négyszázezer forintos kárt okozó huligánokról.
A kispesti egyesület – az MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint – akkor fizeti ki a felajánlott összeget, ha „a rendőrségi bejelentés után a szemtanú jelentkezik a Budapest Honvéd FC igazgatóságánál és regisztrálja kilétét”. A klub hangsúlyozza, „minden információt abszolút bizalmasan kezel”, valamint „az elkövető és bűnsegédei nem részesülhetnek a nyomravezetői díjból”.A kifizetés további feltétele, hogy „az elkövetőket bíróság elé állítják és jogszerűen elítélik a bűncselekmény elkövetéséért”. A Honvéd ez esetben az ítélet jogerőre emelkedését követő 15 napon belül kifizeti a nyomravezetői díjat.A fővárosi klub hivatalos honlapjának korábbi beszámolója szerint a kispesti szurkolók egy csoportja a mosdóban tört-zúzott, valamint Simon Peresz izraeli államfőnek címzett rasszista üzenetet írt a falra. A huligánok 428 031 forintos kárt okoztak, ezt a pénzt a Honvéd megtéríti.A párharcból a Győr kettős győzelemmel, 3–0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe.
Legfrissebb hírek

Amatőr Kupa: ismét döntőben a címvédő, a TFSE-vel játszik a trófeáért

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:12

Meccs közben rakta helyre csapattársa kificamodott ujját a Lébény játékosa – videó

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 17:31

Babos Bence: A ZTE-nél is csak a teljesítmény számít

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 10:25

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44

Az ETO, a ZTE és a Puskás Akadémia is könnyedén jutott tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 17:11

Az Újpest csak hosszabbítás után gyűrte le a Dorogot a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 16:32

MK: kilenc gólt lőtt a Kisvárda Nagykozáron, Gödöllőn nyert a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 17:47