Siófok: a télen érkező védő visszatérhet a Szparihoz

Vágólapra másolva!
2013.02.19. 17:15
Az ősszel még a Sopront erősítő Varga Krisztián a télen Siófokra szerződött, ám mivel kevés lehetőséget kapna Horváth Károly együttesében, továbbállhat.

A klub honlapja, a nyiregyhazaspartacus.hu számolt be róla, hogy Varga Krisztiánt szerdán teszteli a Brekk János által vezetett szakmai stáb. A védő 2011-ben játszott már Nyíregyházán, míg tavaly ősszel Sopronban négy bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget. Nemrégiben Sopronból Siófokra szerződött, ám mivel úgy tűnik, hogy az NB-I-es klubnál kevesebb lehetőséget kapna, elképzelhető, hogy visszatér a Spartacushoz. . A védő 2011-ben játszott már Nyíregyházán, míg tavaly ősszel Sopronban négy bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget. Nemrégiben Sopronból Siófokra szerződött, ám mivel úgy tűnik, hogy az NB-I-es klubnál kevesebb lehetőséget kapna, elképzelhető, hogy visszatér a Spartacushoz.

„Megkeresett a Siófok trénere, mivel jó a kapcsolatunk, és tudja, hogy bal oldali védőt keresünk – mondta Brekk János klubmenedzser. – Krisztiánról tudom, hogy jó játékos, és megvan a gyorsasága is ahhoz, hogy hasznunkra legyen, de mivel régen láttam játszani, kértem, hogy jöjjön el egy tesztmérkőzésre. Szerdán a Debrecen ellen végig pályán lesz, és ha jó benyomást kelt, szerződést kínálunk neki.”

Varga kedden délután sokat sejtetően jelezte az egyik közösségi oldalon, hogy „hazatér”, ami arra utalhat, hogy valóban Nyíregyházán folytathatja.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 19:32

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05
Ezek is érdekelhetik