Lombard: megegyeztek a volt Málaga-játékossal

2013.02.19. 17:31
A Lombard Pápa labdarúgócsapatának vezetősége szóban már megállapodott a korábban a spanyol Málagában is futballozó Daniel Orozcóval, a védő egy-két napon belül alá is ír – tudta meg a Nemzeti Sport.





„Daniel Orozcóval szóban megállapodtunk, egy-két napon belül a szerződését is aláírja” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a Lombard klubigazgatója, Árki Gábor, aki a szerződés részleteiről egyelőre nem kívánt beszélni.

A sportvezető elmondta, a másik kiszemelt, az ősszel még az NB II-es ZTE-ben futballozó Jaszarevics Mahir ügyében holnap egyeztetnek a zalai klubbal.

Az említetteken kívül még egy futballista ügye van függőben: a múlt szombaton felkészülési meccsen is pályára lépő 25 éves horvát támadót, Tino Lagatort a hét végéig teszteli a szakmai stáb. Az ő ügyében nem köti a klubot a csütörtöki átigazolási határidő, ugyanis szabadon igazolható futballistáról van szó.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A LOMBARD PÁPÁNÁL

Érkezők: Dóczi Krisztián, Enyingi Marcell (mindketten BKV Előre – kölcsönből vissza), Beliczky Gergő (Ferencváros), Tajthy Tamás (Újpest FC)

Távozik/távozhat: Joze Benko (szlovén, NK Zavrc – Szlovénia), Aleksandrs Cekulajevs (lett, ?), Fellai József (Kozármisleny), Youssef Sekour (francia-marokkói, DVTK – kölcsönből vissza), Simon András (Győri ETO FC – kölcsönből vissza)

Kiszemeltek: Tino Lagator (szabadon igazolható, legutóbb Atlantas Klaipeda – Litvánia, próbajáték), Jaszarevics Mahir (ZTE), Daniel Orozco (spanyol, Aszterasz Tripolisz – Görögország)

 



 

Legfrissebb hírek

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08

Nyíregyháza: cseh támadóval tárgyal a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 10:20

A DVTK profi szerződést kötött két korosztályos válogatott labdarúgójával

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 14:24

Tavasszal a Serie B-be adta kölcsön az Újpest, most a román élvonalban folytatja

Labdarúgó NB I
2026.09.10. 07:36