Leonardo a Ferencvárosban folytatja - hivatalos

Vágólapra másolva!
2013.02.20. 11:59
null
Leonardo (jobbra) ismét együtt dolgozhat Monizzal (Fotó: salzburg24.at)<br />
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros bejelentette, hogy leigazolta a volt brazil utánpótlás-válogatott támadót, Leonardo Vitor Santiagót. Közben az is eldőlt, hogy Evander Snót nem adja kölcsön a NEC a Fradinak.

A brazil támadó már tegnap megérkezett Budapestre, egy közösségi oldalon osztotta meg, hogy éppen az egyik szállodában tartózkodik, majd ma délelőtt sejtelmesen annyit tett hozzá, útban van az Albert Flórián Stadionba. Nem sokkal később a Fradi bejelentette a megegyezést.

A Nemzeti Sport Online ősszel elsőként számolt be arról, hogy az Ajaxban és a Feyenoordban (a rotterdamiakkal 2002-ben UEFA-kupát nyert) is játszó, márciusban a 30. születésnapját ünneplő támadó képben van a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárosnál. A csatár az ősszel szabadon igazolhatóvá vált, mivel távozott az osztrák Red Bull Salzburgtól, ahol együtt dolgozott a jelenleg az FTC-t irányító Ricardo Monizzal. A játékos szerepelt a brazil U20-as válogatottban is.

Nemcsak ez a közös pont a labdarúgó és az edző között: a holland szakembert az amszterdami székhelyű Sports Entertainment Group menedzseriroda közvetítette Magyarországra, és ez az ügynökség intézi Leonardo ügyeit is.

Az iroda közreműködésével azóta egyébként több játékos is a zöld-fehérekhez szerződött, így Julian Jenner és Philipp Bönig.

A NIJMEGENIEK NEM ENGEDTÉK EL SNÓT A FRADIBA

Közben egy másik ferencvárosi kiszemelt esetében is megszületett a döntés, a holland labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő NEC nem adja kölcsön Evander Snót a magyar csapatnak.

A 25 éves labdarúgó szívesen Budapestre igazolt volna az idény végéig, csakhogy klubja nem engedte el – írja a holland Voetbal International.

Bár Sno nincs jó viszonyban Alex Pastoorral, a nijmegeniek vezetőedzőjével, és emiatt valószínűleg kevés játéklehetőséghez jut majd, a holland klub jobbnak látta, ha a decemberben szívműtéten áteső futballista marad.

„Az egészség mindenek előtt. Még csak nemrégiben kezdte el újra a munkát, nem lett volna bölcs döntés, ha Magyarországra igazol. A teljes felépülése fontosabb” – mondta Carlos Aalbers, a NEC technikai igazgatója.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Júnior Fell (brazil, Metropolitano – Brazília), Leonardo (brazil, szabadon igazolható, legutóbb Red Bull Salzburg – Ausztria), Quenten Martinus (holland, Heerenveen, legutóbb Sparta Rotterdam – Hollandia)
Távozik/távozhat: Beliczky Gergő (Lombard Pápa), Busai Attila (Szolnoki MÁV FC, kölcsönbe), Grúz Tamás (Szolnoki MÁV FC – kölcsönbe), Máté János (Siófok – kölcsönbe), Menyhárt Attila (Siófok)
Kiszemelt:
Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
1 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
19 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18
Ezek is érdekelhetik