KTE: hivatalos a nyíregyházi csatár érkezése, két sérült

2013.02.21. 17:45
A KTE-Phoenix Mecano NB I-es labdarúgócsapata hivatalos honlapján is megerősítette korábbi hírünket, miszerint fél évre kölcsönbe megszerezte Kovács Ádámot a Nyíregyházától. A 21 éves támadó végleges leigazolására a nyáron opciós joga lesz a KTE-nek.

Szintén a csapattal kapcsolatos hír, hogy a héten könnyített edzésmunkát végző Hullám Attila, Edgardo Javier Diaz páros játéka egyaránt kérdéses a Békéscsaba elleni szombati felkészülési mérkőzésen. Mindketten a Hajduk Kula elleni találkozón szenvedtek kisebb sérülést, Hullámot már az első félidő közepén le kellett cserélni, miután a bokájához kapott. A játékos a hét első felében csak a pálya mellől szemlélte a társakat, de azóta már kocogás formájában újra dolgozott. Diaz szintén a szerbek elleni mérkőzésen szedett össze sérülést, ő a csípőjénél érzett fájdalmat, de kedd óta fut, csütörtökön már labdás gyakorlatba is bekapcsolódhatott – számolt be róla a kecskemetite.hu.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KTE-PHOENIX MECANÓNÁL
Érkezők: Edgardo Javier Díaz (argentin, szabadon igazolható), Christian Ebala (kameruni, FK Asztana – Kazahsztán, kölcsönből vissza), Hullám Attila (Szigetszentmiklósi TK), Givi Joszeliani (grúz, Torpedo Kutaiszi – Grúzia), Yannick Mbengono (kameruni, DVSC-Teva), Mogyorósi József (Siófok), Rajczi Péter (Újpest FC), Varga Róbert (Debreceni VSC-Teva – kölcsönből vissza), Marko Vukaszovics (montenegrói, FK Novi Szad – Szerbia), Kovács Ádám (Nyíregyháza – kölcsönbe)
Távozik/távozhat: Balogh Béla (Pécsi MFC), Bertus Lajos (MVM Paks, ?), Joseph di Chiara (kanadai, Torpedo Moszkva – Oroszország), Sindou Dosso (elefántcsontparti, ?) Farkas Balázs (Mezőkövesd), Foxi Kethevoama (közép-afrikai, FK Asztana – Kazahsztán, kölcsön után végleg), Gyagya Attila (Szolnoki MÁV FC – kölcsönbe), Jorginho (brazil, ?), Francis Litsingi (kongói, Teplice – Csehország), Luis Ramos (hondurasi, Debreceni VSC-Teva – kölcsönből vissza), Tarabai (brazil, Hibernians – Málta), Tölgyesi Viktor (Gyirmót FC Győr – kölcsönbe)

Kiszemeltek:

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28