Győri ETO: szlovák válogatott kapust szerződtettek

2013.02.27. 16:26
null
Kamenár lehet Sztevanovics utódja az ETO-nál?
A mai napon szerződést kötött a Győri ETO FC-vel a szlovák válogatott kapus, Lubos Kamenár – adta hírül a zöld-fehérek hivatalos honlapja, az eto.hu.
A NEMZETI SPORT PÉNTEKI LAPSZÁMÁBAN 
16 OLDALAS MELLÉKLETET TALÁLNAK 
A TAVASZI FUTBALLRAJTRA IDŐZÍTVE!
A NEMZETI SPORT PÉNTEKI LAPSZÁMÁBAN 16 OLDALAS MELLÉKLETET TALÁLNAK A TAVASZI FUTBALLRAJTRA IDŐZÍTVE!

A 193 cm magas, 25 éves kapuvédő a szlovákiai Nagyszombat városában született, édesapja magyar. Kamenár a Spartak Trnavánál kezdte pályafutását, 2005 februárjában került a Petrzalkához, majd később az FC Nantes-hoz. A franciáknál 35 mérkőzésen védett, majd több alkalommal is kölcsönadták.

Először fél évre a török élvonalbeli Sivassporhoz került, 2011 júniusában már a Sparta Prahát erősítette, ezt követően pedig visszatért anyaegyesületéhez, a Spartak Trnavához, amelyben 12 meccsen védett, s tíz mérkőzésen keresztül nem kapott gólt. Ennek a teljesítménynek is köszönhetően indulhatott el a Trnava a nemzetközi kupában. Az aktuális szezont még a skót Celticben kezdte, szintén kölcsönben, ám a glasgow-iaknál nem lépett pályára, majd januárban a Nantes is megszüntette vele a fennálló szerződését.

A szlovák U19-es, majd U21-es válogatott után 2008-ban a felnőtt nemzeti válogatottban is magára ölthette hazája mezét, kétszer szerepelt a nemzeti tizenegyben.

LUBOS KAMENÁR LEGSZEBB VÉDÉSEI


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO FC-NÉL
Érkezők: Farkas II Balázs (Debreceni VSC-Teva), Marián Had (szlovák, DAC – Szlovákia), Tarmo Kink (észt, Varese – Olaszország, kölcsönbe), Giorgi Kvilitaia (grúz, FC Sasco Tbiliszi – Grúzia), Simon András (Lombard Pápa – kölcsönből vissza), Lubos Kamenár (szlovák, szabadon igazolható, legutóbb Celtic – Skócia, a francia Nantes kölcsönjátékosaként)
Távozik/ távozhat: Jarmo Ahjupera (Újpest FC – 2013 júniusától – a tavasszal az NB II-es csapattal készül), Valentin Babic (horvát, tavasszal az NB II-es csapattal készül), Mihai Dina (román, Poli Timisoara – Románia), Marko Dinjar (horvát, ?), Simon András (Haladás, kölcsönbe)

Kiszemeltek:

Legfrissebb hírek

NB I: kiderült, hány meccset kell kihagynia Colley-nak és Várkonyinak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:35

Elfeledett élvonalbeli futballklubok, 3. rész: a Képes Sport újságírója is védte a Fekete Ördögök kapuját

Képes Sport
Tegnap, 14:13

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Kamionsofőr is lehetett volna Kovács Dániel

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 15:02

Kinevezték Kovács Zoltán utódját a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 12:46

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Már megnézhető az MTK 125 éves labdarúgó-szakosztályáról készült film

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 12:21

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25
Ezek is érdekelhetik