Ferencváros: belecsapott a villám a csapatot szállító repülőbe

BORBOLA BENCE jelenti TörökországbólBORBOLA BENCE jelenti Törökországból
Vágólapra másolva!
2013.02.09. 09:38
A Ferencváros labdarúgócsapata tegnap viharos körülmények között érkezett meg Törökországba.

A Ferencváros labdarúgócsapatának tegnap este valamivel 10 óra előtt kellett volna megérkeznie az antalyai repülőtérre, de a csapatot szállító repülőgép nem tudott leszállni a szakadó esőben és az orkánerejű szélben.

A pilóta többször is megpróbálta letenni a gépet, de nem járt sikerrel. Eközben a gép szárnyába belecsapott a villám, az utasok elektromos készülékei kisültek, és a szemtanúk szerint nem sok hiányzott ahhoz, hogy a gép megforduljon a tengelye körül – jelentette a Nemzeti Sport helyszínen tartózkodó tudósítója.

A csapat végül nem tudott leszállni Antalyában, hanem az 500 kilométerre fekvő Adanában landolt éjfél környékén, ott töltötte az éjszakát, ahonnét ma délelőtt utazott vissza repülővel Antalyába, onnan pedig busszal a közeli Belekbe az edzőtáborba. A tegnapi megpróbáltatások után a szakmai stáb mára pihenőt ad a csapatnak.



 

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
8 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
15 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
17 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18
Ezek is érdekelhetik