Felkészülés: a Haladás két góllal kikapott a Gyirmóttól

2013.02.15. 17:01
A Haladás labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 2–0-ra kikapott a másodosztályú Gyirmóttól. A gólokat Regedei Csaba és Magasföldi József szerezte.

Hosszú kihagyás után Tóth Péter ismét pályára lépett a Haliban, de játszott a térdműtéten átesett Ugrai Roland is. A haladas.hu beszámolója szerint a 34. percben Rajos veszített labdát a Haladás térfelének közepén, Regedei Csaba elé került, aki 22 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. Szünet után a gyirmótiak kezdtek jobban, és a 60. percben egy kontra után Magasföldi József 18 méterről, balról a bal felső sarokba bombázott.haladas.hu beszámolója szerint a 34. percben Rajos veszített labdát a Haladás térfelének közepén, Regedei Csaba elé került, aki 22 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. Szünet után a gyirmótiak kezdtek jobban, és a 60. percben egy kontra után Magasföldi József 18 méterről, balról a bal felső sarokba bombázott.

„Nagyon fáradtan mozogtak a fiúk, emiatt védekezésben sokat hibáztunk és a kapu előtt is nagyon pontatlanok voltunk. Még két hetünk van, hogy frissebbé tegyük a játékosokat" – mondta Artner Tamás, a Haladás edzője.

FELKÉSZÜLÉS
HALADÁS–GYIRMÓT FC GYŐR 0–2 (0–1)

Szombathely, 50 néző. V: ifj. Tuczay
HALADÁS: Rózsa (Murtits) – Schimmer, Guzmics, Fehér Z., Búrány (Tóth P.) – Simon Á., Nagy I G. – Radó, Németh M. (Rajos, Ugrai), Halmosi – Andorka
GYIRMÓT: Deli (Holczer) – Nagy II G. (Tölgyesi), Csizmadia, Balog Z., Gévay – Regedei, Lázár P. (Hajba), Erős G. (Guttyán), Cseri T. – Magasföldi, Oross (Fitos)
G: Regedei, Magasföldi

 

Legfrissebb hírek

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
6 órája

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
6 órája

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
8 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2026.08.12. 23:01

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50