Egri FC: a nyárig biztosított a futballklub működése

Vágólapra másolva!
2013.02.06. 19:41
Vancsa Miklós klubigazgató szerint a nyárig biztosított a labdarúgó NB I-ben szereplő Egri FC működése.

„Újabb általunk szabott határidő járt le kedden, és nem történt semmi változás a stadionvilágítás kapcsán, de emiatt nem tarthatjuk bizonytalan helyzetben sem a labdarúgókat, sem a szakmai stáb tagjait, sem a szurkolókat – nyilatkozta Vancsa Miklós klubigazgató az egrifc.hu-nak. – Jámbor János főtámogató úgy döntött, hogy úgynevezett takarékossági programmal a csapat végigviszi a szezont, ha ezt a tulajdonos és az önkormányzat igényli. Ebből következik, hogy a kft. működése a részünkről a nyárig biztosított. Persze az is előfordulhat, hogy nem velünk képzelik el a jövőt, ebben az esetben nem tudjuk, mi jelenthet folytatást. Hogy utána Jámbor úr szerepet vállal-e az egri klub szponzorálásából, az az elkövetkező négy-öt hónaptól függ, valamint attól, hogy a város tud-e olyan körülményeket teremteni, amiért érdemes lehet az Egri FC mögé állni. Emberségből és tisztességből, továbbá azért maradunk még a tavasszal, hogy az Egri Futball Club Kft. ne kerüljön kilátástalan helyzetbe, és ne essen meg az a példátlan eset és csúfság, hogy nem tudja a csapat befejezni a bajnokságot.”

Legfrissebb hírek

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
12 órája

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
14 órája

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
17 órája

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
18 órája

Bódi, Varga és Lucas után újra Kazincbarcikáról igazolt a Tiszakécske

Labdarúgó NB I
22 órája

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfutballra

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:19

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 21:01

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 11:32
Ezek is érdekelhetik