Eger: Csalódott vagyok, mert bíztam a folytatásban - Simon

2013.02.14. 16:56
Amint arról a Nemzeti Sport elsőként beszámolt: az Egri FC vezetősége megköszönte Simon Antal vezetőedző eddigi munkáját. A távozó szakember elmondta, csalódott, mert bízott benne, hogy az új tulajdonos is számít rá.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben. Amikor olvastam és hallottam a híreket, hogy mi zajlik a klubnál, persze hogy eszembe jutott, hogy lehet, nekem is távoznom kell. Engem Jámbor János és Vancsa Miklós hozott és hívott Egerbe, így az ő távozásukkal minden esély megvolt rá, hogy én is követem őket. De lehet, hogy naiv vagyok, mégis azt mondtam magamban, dolgoztam becsülettel, talán nem is rosszul, lehet, hogy folytathatom a munkát. Ehhez képest csütörtök délután elköszöntek tőlem. Nagyon csalódott vagyok. Sajnálom, hogy felmentettek a munkavégzés alól” – mondta a Nemzeti Sport kérdésére a távozó szakember, aki délelőtt még edzést tartott.

„Ami az én szerepemet illeti, Egerhez, a csapathoz már semmi közöm. Persze addig nem ülhet le új vezetőedző a kispadra, amíg velem meg nem egyeznek. Péntektől újra tárgyalóasztalhoz ülünk, és megpróbálunk egyezségre jutni. Azért is fáj, ami történt, mert én a segítőimmel együtt, akiktől szintén elköszöntek, ezer szállal kötődöm Egerhez, nem csak egyszerű munkahelynek tekintettem a klubot. De itt nincs helye érzelgősségnek, a mai futball, sőt a mai világ körülöttünk nem erről szól” – tette hozzá Simon Antal.

SIMON ANTAL HOSSZABBAN IS BESZÉL A VÁLTÁSRÓL A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

NB III: már nem Simon Antal az Eger vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.01. 08:39

Női vízilabda ob I: az UVSE előnybe került a bronzcsatában

Vízilabda
2026.05.20. 20:28

NB III: az Eger, az Érd és a Vasas II is győzött

Labdarúgó NB II
2026.05.02. 19:37

Az Eger szétlövéssel győzte le a Vasast a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.04.29. 19:58

Magyar Kupa: nyilvánosságra hozták a döntő pontos időpontját

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 14:35

Harmadik mérkőzés dönt a Dunaújváros és az Eger között a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.03.25. 22:11

Kiütés! Az FTC 28 gólos győzelmet aratott az Eger ellen a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.03.06. 21:07

Az UVSE három góllal kikapott Pireuszban a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.11.08. 19:01
Ezek is érdekelhetik