Eger: aláírtak a franciák, szerb középpályás is érkezett

2013.02.21. 22:33
Az átigazolási időszak hajrájában három légiós szerződtetését jelentette be a labdarúgó NB I-ben szereplő Eger. Már korábban beharangoztuk, hogy a két tesztelt francia játékossal, Yohann Lasimanttal és Ismaël Konéval megegyezett a csapat, most hivatalosan is megerősítették az érkezésüket. Rajtuk kívül szerb középpályást is igazolt az Eger Vladimir Buacs személyében. Mindhárman fél évre írtak alá.

Ismaël Koné a legutóbb a görög másodosztályú Iraklisz Pszahnában szerepelt, 24 éves, védő. A támadó középpályás, Yohann Lasimant legutóbb a görög Láriszában légióskodott, de a nyár óta nincs csapata. Korábban Franciaországban szerepelt a Rennes-ben, a Sedanban és a Grenoble-ben. Hazája élvonalában egy meccsen lépett pályára, míg a másodosztályban 51 találkozón két gólig jutott. A szerb Vladimir Buacs a kazah Atirautól érkezett.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Palásthy testvérek, Norbert és Dániel Egerben folytatják.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ EGRI FC-NÉL
Érkezők: Debreceni Dávid (Felsőtárkány SC – kölcsönből vissza?), Palásthy Norbert, Palásthy Dávid (mindkettő Vác), Ismaël Koné (francia, szabadon igazolható, legutóbb Iraklisz Pszahna – Görögország), Yohann Lasimant (francia, szabadon igazolható), Vladimir Buacs (szerb, szabadon igazolható – legutóbb Atirau, Kazahsztán)
Távozik/távozhat: Josef Hamouz (cseh, Csehország?), Szimeon Hrisztov (macedón, FK Peliszter Bitola – Macedónia, kölcsönben), Petr Knakal (cseh, Karvina – Csehország?), Kovács Gábor (Paksi FC), Piller József (?), Igor Pisanjuk (ukrán-kanadai, Vasas), Romhányi Tamás (Felsőtárkány), Michael Stanislaw (osztrák, SV Horn – Ausztria),Joël Tchami (kameruni, ?), Goran Vujovics (montenegrói, ?), Wolry Wolfe (jamaicai, ?)
Kiszemeltek: Szavo Rakovics (DVTK), Szabó Bence (Újpest)
Legfrissebb hírek

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Női vízilabda ob I: az UVSE előnybe került a bronzcsatában

Vízilabda
18 órája

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 10:52

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 15:03

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 14:10

Keane korábbi játékosaival tárgyalhat a Fradi, ha marad az edző – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:38

Az Újpest kifizeti az egymillió eurós kivásárlási árat a Szparinál berobbant támadóért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 14:23
Ezek is érdekelhetik