Bp. Honvéd: a tulajdonos balhátvédben „komoly fogást” ígér

Vágólapra másolva!
2013.02.01. 11:41
A mai kispesti sajtótájékoztatón nemcsak azt jelentették be, hogy kik azok a labdarúgók, akik a tavasszal már az élvonalbeli Bp. Honvéd első keretéhez tartoznak, hanem azt is elárulták: még nem értek a téli erősítések végére. Balhátvédet ugyanis továbbra is keresnek. George F. Hemingway tulajdonos nevet ugyan nem említett, de „komoly fogásként” jellemezte a kiszemeltet.

Amint arról korábban már beszámoltunk: az olasz kiszemeltek közül végül Raffaele Alcibiade és Davide Lanzafame maradhat a kispestiekkel. Mindketten fél évre kölcsönbe szerződtek. Tavasszal a Bp. Honvédot erősíti az argentin Leandro Martínez, valamint a román Claudiu Pascariu is, miként az első kerethez került az utánpótlásból Bobál Gergely, Csábi Mihály, Lőrinczy Attila és Holender Filip.Amint arról korábban már beszámoltunk: az olasz kiszemeltek közül végül Raffaele Alcibiade és Davide Lanzafame maradhat a kispestiekkel. Mindketten fél évre kölcsönbe szerződtek. Tavasszal a Bp. Honvédot erősíti az argentin Leandro Martínez, valamint a román Claudiu Pascariu is, miként az első kerethez került az utánpótlásból Bobál Gergely, Csábi Mihály, Lőrinczy Attila és Holender Filip.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BP. HONVÉDNÁL

Érkezők: Davide Lanzafame (olasz, Catania – Olaszország, kölcsönbe), Leandro Martínez (argentin-olasz, Cremonese – Olaszország), Claudiu Pascariu (román, Targu Mures – Románia), Raffaele Alcibiade (olasz, Juventus – Olaszország, kölcsönbe). Az első kerethez került: Bobál Gergely, Csábi Mihály, Lőrinczy Attila, Holender Filip.

Távozik/távozhat: Dieng Cheikh Abass (szenegáli, Thank Hoa FC – Vietnam, kölcsönbe), Boris Bjelkanovic (horvát, ?), Donato Bottone (olasz, ?), Filip Kosztics (szerb, FK Javor Ivanjica – Szerbia), Ibrahima Thiam-Iyane (szenegáli, ?), Nagy Mihály Krisztián (Kazincbarcika – kölcsönbe), Marko Rajics (szerb, ?), Anatolis-Alexis Sundas (román-görög, Hellas Verona – Olaszország, kölcsönbe), Joel Toe (libériai,?), Marko Vidovics (montenegrói, ?), Vólent Roland (Kazincbarcika – kölcsönbe)

Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14

A ZTE eladja a Honvéd játékosát – hamarosan bejelentések lesznek Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 09:33
Ezek is érdekelhetik