Videoton: Egy húron pendülünk Gomessel - Tóth

2013.01.29. 12:07
A spanyolországi Marbellában edzőtáborozó Videoton középpályása, Tóth Balázs a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt a csapat felkészüléséről, illetve az új vezetőedzőről, José Gomesről.

„Kifejezetten jó, hogy most ilyen hosszú edzőtáborozáson vagyunk, mert így az egész napot együtt töltjük a szakemberrel. Egyre inkább egymásra hangolódunk, az alkalmazkodás egészen gyorsan ment. Egy húron pendülünk José Gomessel, mindent teljesíteni akarunk, amit kér tőlünk, és bízunk az eljövendő sikerekben" – nyilatkozta Tóth Balázs a Nemzeti Sportnak.

A játékos arra is kitért, az új portugál edző hozott-e újat a távozó Paulo Sousához képest.

„Lényegében nem, mégpedig azért nem, mert megvannak a célok, amelyeket el akarunk érni. Természetesen akadnak kisebb módosítások, de ez így természetes. Viszont ugyanazt az utat követjük, amit eddig, vagyis játékos, passzolós, szervezett futballra törekszünk, és mi akarjuk a meccseken irányítani a játékot" – fogalmazott a középpályás.

A Videoton ma 16 órától vívja az utolsó marbellai felkészülési meccsét, méghozzá az ukrán Dnyipro ellen. A fehérváriak holnap haza is utaznak Spanyolországból.

TÓTH BALÁZS A TAVASZI CÉLOKRÓL RÉSZLETESEN IS BESZÉL A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!

 

Legfrissebb hírek

Videoton: a klub szerződést bontott Pető Tamással, Bekő Balázs az új vezetőedző

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 15:20

Botladozó csapat, ködös jövőkép – mi történik a korábbi bajnok Videotonnál?

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 11:59

A Blackburn nagy erőkkel dolgozik Tóth Balázs megtartásán, de...

Angol labdarúgás
2026.10.19. 19:34

Győzött a Vidi ellen, és visszaállt a tabella élére a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.10.18. 18:55

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
2026.10.16. 15:23

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 17:37

Tóth Balázs: Pályafutásom egyik legjobb teljesítménye volt

Légiósok
2026.10.14. 14:49

Mindkét edző kiemelte Tóth Balázs fantasztikus teljesítményét

Légiósok
2026.10.14. 10:43