Paks: Könyvessel és Németh Gáborral kezdik el a felkészülést

2013.01.10. 13:28
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks ma délután kezdi meg felkészülését a tavaszi szezonra – írja a paksifc.hu.

A játékosok fele ma reggel már dr. Mohácsi Jánosnál jelentkezett vizsgálatra. Ez azonban nem mentesíti őket a délutáni tréningről. Mégis lesznek, akik hiányozni fognak a tréningről.

Decemberben jelezte a Paks, hogy néhány játékost megfelelő ajánlat esetén elenged. Közülük Pokorni Péter, valamint Sipeki István hétfő óta már az NB II-es Szolnoknál edz, míg Kovács Attila sorsa egyelőre kérdéses. Simon Attilát többen is vinnék, de egyelőre Pakson marad, akárcsak Sifter Tamás.

Nemcsak távozók, érkezők is vannak. Könyves Norbert az MTK-tól igazolt át, míg az eddig Kecskeméten szereplő Németh Gábor a paksiaknál kezdi meg a felkészülést.

Négy futballista van a keretben, aki ha el is tud jönni az első edzésre, nem végezhet teljes értékű munkát. Kiss Tamás, Zsók József és Bori Gábor az ősszel már átesett egy-egy műtéten, a következő pedig a szünetben megsérülő Kulcsár Dávid lesz.

Tomiszlav Szivics edző tehát összesen tizenkilenc mezőnyjátékossal és három kapussal kezdheti meg az alapozást.

A Paks kétszer utazik külföldi edzőtáborba, és összesen tíz felkészülési mérkőzésen lép pályára. Ezekből hat nemzetközi megméretés lesz.

A NÉVSOR

Bartha László, Báló Tamás, Csehi Tamás, Csernyánszki Norbert, Eppel Márton, Éger László, Feil Máté, Fiola Attila, Hahn János, Heffler Norbert, Heffler Tibor, Kiss Máté, Könyves Norbert, Lázok János, Mészáros István, Németh Gábor, Pintér Norbert, Sifter Tamás, Simon Attila, Szabó János, Tököli Attila, Vayer Gábor.

Feil Máté és Pintér Norbert eddig az NB II-es csapatot erősítette.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MVM PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Bohner Roland (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?), Kiss Máté (Veszprém – kölcsönből vissza), Könyves Norbert (MTK Budapest), Nagy István (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?), Tamási Gábor (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?), Vári Barnabás (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Kovács Attila (?), Pokorni Péter (Szolnoki MÁV FC), Sifter Tamás (?), Simon Attila (?), Sipeki István (Szolnoki MÁV FC)
Kiszemeltek: Németh Gábor (legutóbb KTE-Phoenix Mecano)

 

Legfrissebb hírek

Szavak helyett tettek – belecsapott a munkába a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:00

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil-amerikai női labdarúgó-mérkőzés

Minden más foci
2026.06.10. 10:23

Fordított a magyar válogatott, Schäfer bombagólja is kellett a kazahok legyőzéséhez Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.09. 21:00

Elhagyhatja a kórházat Christian Eriksen

Minden más foci
2026.06.08. 11:25

Vb-felkészülés: győztek főpróbájukon a brazilok, nyertek az argentinok is

Foci vb 2026
2026.06.07. 08:35

Jereváni döntetlennel melegített a kazah futballválogatott a keddi debreceni meccsre

Minden más foci
2026.06.06. 17:56

Varga Barnabás duplázott, a magyar válogatott nehéz második félidő után legyőzte a finneket

Magyar válogatott
2026.06.05. 21:38

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik