Labdarúgás: társszerzői munkával valósul meg a Puskás-szobor

MTI MTIMTI MTI
2013.01.06. 16:22
Társszerzői munkával valósul meg az első egész alakos Puskás-szobor, amelyet a tervek szerint március végén avatnak fel Óbudán, az Aranycsapat legendás futballistájáról elnevezett téren.

A FourFourTwo magazin vasárnapi közleménye szerint az Óbuda-Újlak Közösségi Egyesületnek a „Puskás Öcsi-szobor" tervezésére kiírt szoborpályázatára beérkezett munkák értékelésekor a BTM Budapest Galéria szakmai zsűrije és a kiírók által összeállított bíráló bizottság – amelyben a III. kerületi önkormányzat képviselője és Puskás Ferenc özvegye is helyet kapott – egyetértésben hozta meg a döntését.

Ennek érdekessége, hogy Pauer Gyula, az októberben elhunyt nemzetközi hírű szobrászművész, a „Puskás Öcsi tér" ötletgazdája már korábban maga is elkészítette a pályamunkáját, ám e tény csak a pályázat megjelenését követően jutott a kiírók tudomására. Pauer műve ráadásul olyan jól sikerült, hogy győzött is, igaz, másodmagával.

A művészeknek egy fotó alapján kellett dolgozniuk. A kép Puskást örökíti meg, miközben Madridban gyerekeket tanít „dekázni". Puskást Pauer tervei alapján formázzák meg, míg a gyerekek figuráját Tóth Dávid pályamunkájából veszik át.

A terv továbbra is az, hogy az első egész alakos Puskás-szobor a Száguldó Őrnagy születésnapjára, április 1-re elkészüljön.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
12 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Népsport: Alulértékelve a csatársor bal szélén

Népsport
2026.09.21. 09:27

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58