Kecskemét: volt újpesti középpályással erősített a csapat

2013.01.03. 15:29
Az NB II-es Szigetszentmiklós középpályásával, a korábban Újpesten is futballozó Hullám Attilával erősített a KTE-Phoenix Mecano labdarúgócsapata – tudta meg a Nemzeti Sport.  


Hullám Attila korábban, Szigetszentmiklóson már dolgozott együtt a Kecskemét vezetőedzőjével, Horváth Ferenccel, akinél a középpályás alapembernek számított, így nem meglepő, hogy a KTE-hez csábította.
Hullám Attila korábban, Szigetszentmiklóson már dolgozott együtt a Kecskemét vezetőedzőjével, Horváth Ferenccel, akinél a középpályás alapembernek számított, így nem meglepő, hogy a KTE-hez csábította.

A 25 éves Hullámnak lejárt a szerződése az SZTK-nál, vagyis ingyen kerül Kecskemétre. A középpályás ősszel 12 NB II-es bajnokin négy gólt szerzett és négy gólpasszt is jegyzett. Az SZTK egy éve Biatorbágyról szerződtette, előtte játszott Újpesten, Vecsésen, Szolnokon, Sopronban és Tatabányán is. Az NB I-ben korábban 42 meccsen lépett pályára, két gólt szerzett.

A KTE hivatalosan még nem jelentette be Hullám szerződtetését, így a megállapodás részletei még nem ismertek.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KTE PHOENIX-MECANÓNÁL
Érkezők: Christian Ebala (kameruni, FK Asztana – Kazahsztán, kölcsönből vissza?), Foxi Kethevoama (közép-afrikai, FK Asztana – Kazahsztán, kölcsönből vissza?), Hullám Attila (SZTK), Varga Róbert (DVSC-Teva – kölcsönből vissza)
Távozik/távozhat: Balázs Zsolt (?), Bertus Lajos (?), Farkas Balázs (?), Gyagya Attila (?), Jorginho (brazil, ?), Tarabai (brazil, ?), Tölgyesi Viktor (?)

Kiszemeltek: –

 

 

Legfrissebb hírek

Gólgazdag meccsen fölényesen nyert a Kecskemét a Karcag ellen

Labdarúgó NB II
2026.10.24. 16:50

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Vállsérülést szenvedett az NB II-es Kecskemét védője

Labdarúgó NB II
2026.10.12. 17:30

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Kecskeméten járt a Formula–1-es legenda, Kimi Räikkönen

F1
2026.10.06. 11:43

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21