Győri ETO: Minden posztra két jó játékost akarok - Pintér

2013.01.21. 21:47
A labdarúgó NB I első helyén telelő Győri ETO nagyszerű körülmények között, Egyiptomban készülhet a márciusi folytatásra. Pintér Attila, a csapat vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának arról beszélt: minden poszton két ugyanolyan képességű és hozzáállású játékosra van szüksége, hogy elérjék céljaikat.

Pintér Attila a csapattal tartó próbajátékosokkal kapcsolatban beszélt erről, kiemelve közülük a szlovák Marián Hadot.

„Szeretnénk minden poszton két olyan játékost, aki nemcsak tudásban, hanem akaratban is azonosulni tud céljainkkal. Marián Had a felkészülés ezen szakaszában példaértékű munkát végzett, annak ellenére, hogy nem olyan állapotban érkezett hozzánk, ahol a mi játékosaink voltak. Ezért is jött velünk Egyiptomba, hogy lássuk, a rutinos játékos megfelel-e az elvárásainknak" – mondta a 46 éves edző.

Az interjú készítője felvetette, hogy az egyiptomi és a későbbi törökországi edzőtábor együttesen 26 napot tesz ki – félő, hogy a labdarúgóknak esetleg túl hosszú lesz a távollét.

„Profi labdarúgóink vannak, akiknek ez az életük, ehhez hozzá vannak szokva – replikázott Pintér. – Ez nem okozhat problémát, mindenki tudja, mi a cél, a sikerért adni is kell. Természetesen úgy alakítjuk a programot, hogy normális életet tudjanak élni. Messze vagyunk az otthonunktól, de megtaláljuk azt az életmódot, ami a felkészülés idején kell. Az elvégzett munka mellett a pihenés is nagyon fontos, itt pedig csak erről a kettőről szól minden."

Legfrissebb hírek

Másodszor is egyenlített a Paks Felcsúton

Labdarúgó NB I
25 perce

A brutális könyöklés eredménye: a játékos arccsontja és szemüregfala eltört, a szemgolyója elmozdult

Labdarúgó NB I
4 órája

ETO FC: kiszemelt a Rigából, Benbuali már Kairóban, elvi egyezség Tóth Rajmund ügyében

Labdarúgó NB I
8 órája

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
10 órája

Kvasina hosszabbításban szerzett góljával nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
23 órája

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 19:28

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 14:21

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest-Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 09:48