DVSC: a saját nevelésű védő az első csapatnál bizonyítana

2013.01.31. 15:21
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva saját nevelésű, húsz éves védője, Kuti Krisztián az első csapattal kezdte meg a téli felkészülést, és a fiatal játékos szeretne is ott ragadni az első csapat keretében.

„Január elején vált biztossá, hogy az első csapattal kezdem a felkészülést, nagyon örültem neki, igyekszem meghálálni a bizalmat, hogy itt edzhetek, ami nagy motiváció számomra. Mindent megteszek, hogy itt is maradhassak az első keretnél. Persze tisztában vagyok azzal, hogy idő kell a csapatba kerüléshez, de küzdök minden nap, és remélem, egyszer eljön az időm. Minden rajtam múlik” – mondta Kuti Krisztián a dvsc.hu-nak.Kuti Krisztián a dvsc.hu-nak.

A fiatal védő – aki középpályásként is bevethető – a DUSE együttesében kezdte pályafutását, majd 2006 nyarán Szalánczi Tamás magával vitte a Lokihoz. A többiekhez hasonlóan végigjárta a korosztályos csapatokat, míg végül az NB II-es kerethez került.

„Ő is a tehetséges fiatalok egyike, inkább védekező típusú játékos. Amit tudni kell róla, hogy gyors, nagy munkabírású, agresszív, és rengeteget tud dolgozni. Technikai megoldásokból is elég jó százalékban veszi ki a részét” – mondta a játékosról Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője.

Kuti Krisztián legközelebb a február 2-i, Békéscsaba elleni felkészülési mérkőzésen bizonyíthat.

Legfrissebb hírek

Erdélyi Benedek: Bizonyítani akarom, hogy helyem van a kapuban!

Labdarúgó NB I
6 órája

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

Kézilabda: Grosch Vivien Marosvásárhelyre igazolt – hivatalos

Kézilabda
2026.06.25. 14:50

Megvannak az ETO, a Fradi, a Debrecen és a Paks lehetséges 2. fordulós ellenfelei

Labdarúgó NB I
2026.06.17. 09:03

NS-infó: Szűcs Tamást a portugál élvonal 5. helyezettje szerződtetheti

Labdarúgó NB I
2026.06.14. 00:54

Demjén Patrik visszatér az MTK-hoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.12. 11:03

Anyagi és szakmai okok miatt nem indul a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.06.11. 15:43

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25
Ezek is érdekelhetik