A labdarúgó NB I-ben szereplő MVM Paks középpályása, Kiss Tamás szeptember 21-i térdműtétje óta nem léphetett pályára, ám a 33 esztendős labdarúgó a paksifc.hu-nak elmondta, márciusban már a csapat rendelkezésére állhat.
„Az eddigi kontrollvizsgálatok azt mutatták, hogy olyan állapotban van a térdem, amilyenben ebben a stádiumban lennie kell. Tehát eddig minden rendben, igaz, komolyabb terhelést még nem kapott, mivel még nem adhatok neki. Hetente két alkalommal járok gyógytornára, mellette konditeremben erősítek, és úszni is eljárok. Kicsit fárasztó, de szükség van rá” – mondta Kiss Tamás.
„Jelen állás szerint márciusban lehet az első meccsem, de addig még sok idő van. Majd elválik, hogy mit reagál a térdem a terhelésre. Bízom benne, hogy minden rendben lesz, és ismét a csapat rendelkezésére állhatok” – bizakodott a paksi középpályás.
Legfrissebb hírek

Kulcsember hagyta el a Fradit
Labdarúgó NB I
2026.07.01. 13:19

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC
Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:04

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó
Labdarúgó NB I
2026.06.29. 20:51
Ezek is érdekelhetik




